back to top
KezdőlapExtraJim Clark Revival: Egy legenda emlékére

Jim Clark Revival: Egy legenda emlékére

-

2006 óta minden év áprilisában történelmi versenyautók gyűlnek össze Hockenheimben, Németországban. A korábban „Jim Clark Revival” névre hallgató esemény most a „BOSCH Hockenheim Historic, das Jim Clark Revival“ nevet viseli.

Persze az esemény neve onnan ered, hogy 1968 áprilisában a kétszeres F1-es világbajnok, Jim Clark életét vesztette egy Formula 2-es versenyen, a régi hockenheimi pálya egyik hosszú egyenesében. A következő évben a tradicionális F2 verseny már a „Jim Clark Gedächtnis Rennen“ nevet viselte, és az 1980-as évekre a pálya versenynaptárának kiemelt eseményévé vált.

2006-tól, már az F2-es széria versenye nélkül, de továbbra is Jim Clark nevével egy új esemény jött létre, történelmi autók számára, a „Jim Clark Revival”. Bár az elmúlt években a nagyszerű skót versenyző emléke egy kicsit megfakult, köszönhetően annak, hogy már nincs verseny a történelmi F2-es autóknak. De 2018-ban a szervezők gondoltak a baleset 50. évfordulójára és Clark emlékére:

  • Szép számmal érkeztek F2-es autók az akkori korszakból, hogy részt vegyenek HSCC F2 bajnokság első két versenyén. Mindkét verseny igazi sportélményt nyújtott, folyamatos csatákkal, a teljes mezőnyben, épp úgy, mint a régi szép időkben.
  • A paddockban kiállítottak négy Clarkhoz köthető autót: egy Goggomobilt, egy Ford Cortinát, egy Lotus 23-at és egy Lotus 59-et (melyet feltételezhetően 1968-ban vezetett volna).
  • Igazi különlegesség volt a svájci Jürg Mallepell Clark kiállítása a „Kongress Pavillonban” Több száz értékes műtárgy, emléktárgy volt kiállítva: versenyzői overálok, levelek, trófeák, kiváló fotók, és még a Lotus 49 R10 kaszni is.
  • Aki szeretett volna, az csatlakozhatott a „Jim Clark Tourhoz”, ami más helyszínek mellett elvitte az érdeklődőt a baleset helyszínére, az új pályán kívülre, ahol egy emlékművet építettek. Igazán megindító volt a koszorúzási ceremónia, melyen jelen volt Clive Chapman is, a Classic Team Lotus vezetője, a Lotus alapítójának, Colin Chapmannek a fia.
  • A hab a tortán egy kerek asztal volt, Clark közeli hozzátartozóval és vasárnap reggel az egy perces néma csend az F2-es verseny előtt.

Azt kell mondjam, a szervezők jó munkát végeztek, hogy megemlékezzünk így is ennek a tragédiának az évfordulóján.

A pályán zajló események is sokkal jobbak voltak, mint az elmúlt években. Nagy túraautós mezőny jött össze, ez volt a közönség kedvence. Az egyre népszerűbb Deutsche Rennsportmeisterschaft, és a régi DTM autók a ’70-es-’90-es évek közti időszakból, fantasztikus show-t csináltak a különféle versenyeken és emlékeztette a közönséget a dicső napokra, amikor a Motodrom lelátói zsúfolásig voltak emberekkel. Peter Mücke Zakspeed Capri turbója, egy csodálatos Schnitzer BMW 3.0CSL, egy pár M1-es, Ford Escortok, Alfa 1555ti V6, Mercedes C-osztály, és további fantasztikus autók voltak jelen, lélegzetelállítóak!

Nagy fejlődést lehetett látni a BOSS GP mezőnyében is. A Big Open Single Seater 15 fős mezőnyt vonultatott fel, köztük F1-es autókkal: Toro Rosso, Benetton, Super Aguri. (Lesz Boss GP júliusban is Hockeneimben, V10-es és V8-as erőforrásaikkal az F1-es Német Nagydíj közönségét szórakoztatják majd.)

Összeállt a „Race Club Germany” mezőnye is (’84-es Williams Honda, 1986-os Minardi, 1991-es és 1985-ös Minardi, 2005-ös Toyota, 1987-es Arrows…), erős GT-s és túraautók sz STTP-ből sőt még a Lurani Trophy mezőnye is tiszteletét tette, ezzel is csodálatos motorsportos élményt okozva a kilátogató közönségnek.

Aki nyitva tartotta a szemét, az gyorsan levadászhatott pár német legendát egy szelfire vagy autogramra, olyanokat mint: Jochen Mass, Ellen Lohr, Roland Asch, Christian Danner, Marco Werner, Michael Bartels vagy sokan másokat, akik kilátogattak egyszerű nézőként az eseményre.

Ugyan a szervezők 10 euróval növelték a belépő árát, így az már 45 euróba került a hétvégére, nagy számban érkeztek rajongók, több mint 25.000-en látogattak ki a majd 500 történelmi autót felvonultató rendezvényen. A paddock és a bokszutca is nyitott volt a közönség számára, és tényleg boldog arcokat lehetett látni, akik élvezték a versenyeket, és a három napnyi napsütést.

Mindent figyelembe véve: amennyiben jövőre valakit áprilisban Németország felé vet a sors, érdemes egy kitérőt tenni motorsport rajongóként Hockenheim felé, mert a „Jim Clark Revival” erősen ajánlott részünkről!

[Best_Wordpress_Gallery id=”92″ gal_title=”Hockenheim Classic 2018″]