back to top
KezdőlapFormula 1Vettel tanult a tavalyi bakui esetből

Vettel tanult a tavalyi bakui esetből

-

Sebastian Vettel azt állítja, hogy megtanulta a leckét a tavalyi bakui verseny után.

Tavaly ugyanis talán az év legtöbbet emlegetett incidensét produkálta Vettel és Lewis Hamilton. A német versenyző úgy vélte, hogy az előtte haladó Hamilton a Safety Car fázis alatt féktesztelte őt, ettől pedig olyan dühös lett a Ferrari versenyzője, hogy a brit mellé érve rá is húzta a kormányt és összekoccantak. Szerencse, hogy nem lett belőle nagyobb gond.

„A verseny után szörnyen éreztem magam.” – mesélte Vettel a Welt című lapnak.

Szerinte ennek az esetnek kulcsszerepe volt abban is, hogy elbukta tavaly a bajnoki címet.

„Ilyen az élet. Azok a dolgok ártanak neked a legjobban, amiket magad szúrsz el.” – mondta.

Azonban megtanulta a leckét, ezt pedig az is bizonyítja, ahogyan a Kínai Nagydíj után a Max Verstappennel történt ütközésre reagált.

„Csendben voltam az autóban, mert pmegpróbáltam valahogy az autót elvinni a célig és annyi pontot gyűjteni, amennyi lehetséges.”