back to top
KezdőlapFormula 1A maximális üzemanyag felhasználás növelésének nem lesz eredménye

A maximális üzemanyag felhasználás növelésének nem lesz eredménye

-

A versenyzők úgy vélik, hogy a 2019-re tervezett, üzemanyag felhasználást érintő szabályváltozás aligha lesz hatással a versenyek minőségére.

A maximális üzemanyag felhasználást 105 kilogrammról 110-re emelik jövőre. Ennek örül is néhány versenyző, többek között Max Verstappen is.

„Szerintem így jobb lesz.” – mondta a holland versenyző. „Így már nem kell majd minden pályán üzemanyagot spórolni, ami egy kicsit ellenkezik is a Forma-1 jellemzőivel, mivel egyszerűen csak nyomni kéne a gázt.”

Fernando Alonso azonban úgy gondolja, hogy a mostani 105 kilót sem kell minden pályán kihasználni.

„Őszintén szólva nem hiszem, hogy ez sokat változtat majd.” – mondta a McLaren spanyolja. „Ez jó, ez a jó irány, mert kicsit fura, hogy egyes versenyeken üzemanyagot kell spórolni. Talán néhány alkalommal – Bahrein volt az egyik – kellett spórolnunk az utolsó körökben és ez megakadályozott abban, hogy Hülkenberggel csatázzak. De ez talán évente, kétévente történik meg. Szóval azzal, hogy 5 kiló üzemanyagot hozzáadunk, nem fog az történni, hogy hirtelen fantasztikus versenyeket látunk majd.”

Sokan úgy vélik, ennek a módosításnak az a célja, hogy csökkentse a Mercedes előnyét, azonban Valtteri Bottas miatt sokkal inkább az, hogy a jelenlegi autók nagyobb tapadása több üzemanyag felhasználást is eredményez.

Lewis Hamilton azonban szintén úgy gondolja, hogy ennek semmi kihatása nem lesz a versenyekre.