back to top
KezdőlapFormula 1Szirotkin számára szó szerint fájdalmas volt az autóban ülni

Szirotkin számára szó szerint fájdalmas volt az autóban ülni

-

Szergej Szirotkin, a Williams orosz versenyző az utolsó helyen ért célba a Spanyol Nagydíjon, helyzetét pedig az is nehezítette, hogy teljesen kényelmetlen helyzetben vezette végig a 66 kört, kényelmetlen volt az ülése.

„Eddig ez volt életem legkeményebb versenye.” – mondta. „Nem is igazán nevezném versenynek. Jó rajtom volt, jól kezdtem, aztán ott voltak a pörgések a hármas kanyarban, volt egy baleset előttem, és olyan pozícióban voltam, hogy egyáltalán nem láttam, hogy hova megyek.”

„Aztán küszködtem a… hogy mondjam úgy, hogy senki ne legyen dühös… probléma volt a ülésem komfortjával. Ez már az év eleje óta fennáll és sosem láttam tökéletesen. Elvégeztünk pár módosítást, de nem hiszem, hogy ez a jó irány.”

Ennek ellenére igyekezett a versenyzésre koncentrálni, és legalább sikerült célba érnie.

„Ezen a pályán nem lehet előzni, nem volt a legjobb versenyünk, egyszerűen csak ott voltunk.” – folytatta Szirotkin. „Aztán ezzel a kényelmetlenség, bár már inkább fájdalomnak nevezném, nem segített abban, hogy a versenyre figyeljek. Aztán hibáztam az safety car utáni újraindításnál és megpördültem. Szóval csak túléltem a végéig.”

A verseny után Szirotkin és a Williams megvitatták az ülés problémáját, és bíznak benne, hogy a monacói hétvégére orvosolni tudják azt.