back to top
KezdőlapFormula 1Boullier tagadja, hogy távozna a McLarentől

Boullier tagadja, hogy távozna a McLarentől

-

A Hondáról Renaultra váltás következményeképp a szezont megelőzően magas elvárások övezték a McLaren 2018-as szezonját.

A wokingiak tavaly több ízben is hangoztatták, hogy a mezőny egyik legjobb autójával rendelkeznek, csupán a Honda miatt nem képesek az élmezőnyben versenyezni. A japán gyártó menesztését követően ugyan egyértelműen javult a McLaren helyzete, ám a Renault erőforrásával is messze vannak attól, hogy a legjobb pozíciókért harcoljanak.

A csapattól nemrég távozott Tim Goss főtervező, egyes pletykák szerint Eric Boullier versenyigazgató is követheti a példáját. Boullier azonban cáfolta a távozásáról szóló híreket: „A McLarennél természetesen magasak az elvárások, de a múltban több csapatot is megújítottam és minden kategóriában győzni tudtunk” – mondta a spanyol AS-nek.

„Tudom, miként kell végeznem a munkám. Sikerült előrelépnünk a megbízhatóság terén, most ugyanezt kell megtennünk a teljesítmény tekintetében. Barcelona egy újabb lépcsőfok volt a helyes irányba, a következő versenyeken tovább kell fejlődnünk. Hosszú út áll előttünk, de keményen dolgozunk” – tette hozzá.