back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton megérti, ha nem értik meg tegnapi kimerültségét

Hamilton megérti, ha nem értik meg tegnapi kimerültségét

-

Lewis Hamilton a pole-ból rajtolt a tegnapi Brit Nagydíjon, azonban hamar incidensbe keveredett Kimi Räikkönennel, melynek következtében visszaesett a mezőny végéra. Onnan azonban sikerült felküzdenie magát a második pozícióig, aminek hazai rajongói nagyon örültek.

A futam után azonban mégsem tűnt elégedettnek a brit versenyző, azonnal el is vonult, pedig még kötelezően részt kellett volna vennie egy interjún. Sokan támadják is emiatt, erre Hamilton Instagramon üzent követőinek:

„Közel 3 kilót fogytam, miközben visszajutni az élre ma, értetek, és a csapatomért. Alig maradt már energiám a végére ahhoz, hogy álljak és beszéljek. Ha ezt nem értitek meg, és nem látjátok át, én teljesen megértem. Akárhogy is történt, nincs mit tenni a dühvel, csak valóban elfáradtam fizikailag és érzelmileg is. Köszönöm mindenkinek a hihetetlen támogatást ezen hétvégén, együtt nyerünk, együtt veszítünk!”