back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: A Renault motor komoly hátrány számunkra

Verstappen: A Renault motor komoly hátrány számunkra

-

Max Verstappen szerint valószínűtlen, hogy a csapat idén VB címet szerez.

Annak ellenére, hogy a holland nyerni tudott Spielbergben, azt gondolja, hogy a legtöbb versenyen a Renault motorerő hátránya egyre nagyobb probléma lesz.

„Azt hiszem, hogy nekünk van a legjobb kasztnink a mezőnyből.” – mondja Verstappen. „Ha Mercedes vagy Ferrari erőforrás lenne az autónkban, soha többé nem látnának minket a versenyek során.”

„Most viszont túl kevés a tempónk az egyenesekben. Ez egy nagy probléma. Mióta a Ferrari és Mercedes fejlesztette az erőforrását, a hátrányunk tovább nőtt.”- tette hozzá.

Szerinte a legnagyobb példa erre a silverstone-i hétvége volt, ugyanis a RedBull ekkor nagyon lassú volt. A Német Nagydíj viszont egy újabb probléma lehet számukra.

A pálya nyolc kanyarból és közötte sok egyenesből áll”- mondta Verstappen Hockenheimről.

„De sose tudhatod, akár jó eredményt is el lehet érni a sok balesetnek és a Safety Car-nak köszönhetően. De ez nem lesz egy könnyű feladat.” – nyilatkozta a De Telegraaf-nak.

„Azt gondolom, hogy ezek után ahol jól tudnánk teljesíteni, az Magyarország, Szingapúr és Mexikó. Körönként átlagosan hat vagy hét tizedet vesztünk csak a motor miatt, de van körülbelül négy tized, amit visszanyerünk valahol a pályán.

„Szóval igen, ezekben a helyszínekben látok valós potenciált”- tette hozzá.

(Boa Bence)