back to top
KezdőlapTouring CarWTCRWTCR: Oriola és a Cupra először nyert idén

WTCR: Oriola és a Cupra először nyert idén

-

A Campos Racing pilótája Pepe Oriola nyerte a WTCR első szlovák futamát. Sikerével a spanyol pilóta megszilárdította helyét a bajnoki címért folyó versengésben.

A 24 éves pilóta és a Cupra első győzelmére fél szezont kellett várni a WTCR-ben. A sikerhez az is kellett, hogy a tegnapi időmérő után az első sorokból induló négy Hyundaiból hármat, köztük Michelisz Norbit is kizártak.

Tarquini maradhatott így a pole-ban, de a rajt Comte-nak sikerült a legjobban. A végig jó tempót diktáló Oriola és Vernay duó megelőzte a Peugeot és egymás mögött értek be a célba. A BRC Racing Team pilótája Gabriele Tarquini a végén vissza tudta előzni a franciát, így a dobogó legalsó fokát még el tudta csípni.

„A rajtom jó volt, akárcsak Jean-Karl-nak, elég közel voltunk egymáshoz az első kanyarban, de régóta versenyzek ellene, így biztos voltam benne, hogy nem fog kilökni. Ezt követően igyekeztem Aurélient [Comte – a szerk.] követni, majd elkövetett egy hibát és így már tudtam őt támadni. Megelőztem és azon voltam, hogy ne hibázzak, mert elég nehezek az itteni féktávok.” – mondta a spanyol a futam után.

Oriola előnye elfogyott, miután Vervisch félre állása után be kellett küldeni a biztonsági autót. Az újra indításnál fokozatosan figyelt arra, hogy az Audit maga mögött tartsa, ami sikerült is neki, noha egyszer figyelmeztették a versenybírók.

„Az egyetlen hely, ahol Jean-Karl megpróbált megelőzni az az első szektor volt az újra indítás után, de mindent megtettem, hogy megtartsam a helyemet. Ez sikerült és most nagyon boldog vagyok, ez a siker fontos volt a csapatnak és a Cuprának is.” – tette hozzá.

Ami a magyarokat illeti. A mezőny végéről induló Michelisz Norbi nem fejezte be a futamot, egy körrel a leintés előtt kiállt a bokszba. Nagy Norbi egy remek rajt és kiváló versenyzés után éppen hogy lemaradt a pontszerző helyről, míg Szabó Zsolti – aki szintén büntetést kapott az időmérő után – ugyancsak nem látta meg a kockás zászlót.

A bajnokságban Müller és Tarquini között öt pontra csökkent a különbség, míg Oriola feljött a hatodik helyre, Micheliszt Norbit is megelőzve.

WTCR, Szlovákia, 1.futam végeredménye

POz pilóta csapat autó különbség
1 Pepe Oriola Campos Racing Cupra 26:24.640
2 Jean-Karl Vernay WRT Audi +1.734
3 Gabriele Tarquini BRC Racing Team Hyundai +2.374
4 Aurelien Comte DG Sport Competition Peugeot +5.525
5 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo +5.773
6 Yann Ehrlacher Munnich Motorsport Honda +7.357
7 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda +7.725
8 Denis Dupont Comtoyou Racing Audi +8.190
9 Aurelien Panis Comtoyou Racing Audi +8.993
10 Nathanael Berthon Comtoyou Racing Audi +9.813
11 Nagy Norbert Zengo Motorsport Cupra +11.557
12 Yvan Muller YMR Hyundai +12.383
13 Thed Bjork YMR Hyundai +12.594
14 Mat’o Homola DG Sport Competition Peugeot +13.395
15 Petr Fulin Fulin Race Academy Cupra +13.767
16 Kevin Ceccon Team Mulsanne Alfa Romeo +14.019
17 Gordon Shedden WRT Audi +15.569
18 John Filippi Campos Racing Cupra +15.856
19 Rob Huff Sebastien Loeb Racing Volkswagen +22.247
20 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda +22.917
21 Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Volkswagen +24.338
22 Andrej Studenic Brutal Fish Racing Team Volkswagen +24.575
23 Michelisz Norbert BRC Racing Team Hyundai +1 kör
24 Szabó ZSolt Zengo Motorsport Cupra +2 kör
Esteban Guerrieri Munnich Motorsport Honda Kiesett
Frederic Vervisch Comtoyou Racing Audi Kiesett