back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Norris: Ez az eddigi legrosszabb szezonom

Norris: Ez az eddigi legrosszabb szezonom

-

Lando Norrisnak saját bevallása szerint az idei az „eddigi legrosszabb szezonja”, ami nem segíti az esetleges 2019-es F1-es ülés megszerzését.

Norris kapós portékának számít a paddockban, a McLaren három ajánlatot is kapott a fiatal brit idei szolgálataiért, ezek közül azonban egyik sem materializálódott. Norris jelenleg a második helyen áll az F2-es bajnokságban, 37 ponttal a Mercedes-protezsált George Russell mögött, de csak saját magának köszönheti a viszonylag nagy lemaradást.

„Az idei szerintem az eddigi legeslegrosszabb szezonom” – ismerte el a Carlin pilótája. „Lehet, hogy a bajnoki második hely jól hangzik, de az elkövetett hibáim és a problémák számát figyelembe véve magasan a legrosszabb teljesítményt nyújtom. Főként a hibákra vagyok mérges, amikor pont idén kellene ennek az ellenkezőjét biztosítanom. Tudom, hogy sokkal jobban is teljesíthetnék, és ez az, ami igazán zavar. Mindenféle kikényszerítő ok nélkül hibázok. Remélhetőleg mindenből sikerült tanulnom és mostantól ismét javuló formában leszek.”

A legnagyobb hibák közé tartozik, amikor Norris már az osztrák főfutam elején elkoptatta a gumijait, így elkerülhetetlenül visszacsúszott a mezőnyben, illetve a monacói időmérős balesete. A Carlinnak azonban nem mindig volt kifogástalan az egykörös tempója, az idei F2-es autókat érintő lefulladási és kuplungproblémák pedig Norris életét is megkeserítették: a legutóbbi brit főfutamon Norris autójának kuplungja a boxkiállásnál ragadt be, és hasonló gondokkal kellett megküzdenie Bakuban és a Paul Ricard-on is.

„Lefulladtam, ennyi az egész” – magyarázta. „Igazából ez is az én hibám volt, mert meg lehetett volna csinálni, hogy nagyon lassan indulok el és annyira elnyújtom a kuplungfogást, amennyire csak lehet. Pont [Arjun] Maini mögött jöttem be a boxba, és amikor előtted az előzési lehetőség, automatikusan gyorsabban reagálsz, mint általában. De nem csináltam semmi extrémet, egyszerűen beragadt a kuplung, nem volt mit tennem.”

Ezen a versenyen Norris a tizedik helyen ért célba, a másnapi sprintfutamon azonban hét autót megelőzve sikerült felkapaszkodnia a dobogó harmadik fokára.