back to top
KezdőlapFormula 1Ecclestone: Az ostoba szabályok miatt nem tudnak a pilóták versenyezni

Ecclestone: Az ostoba szabályok miatt nem tudnak a pilóták versenyezni

-

A Forma-1 korábbi mindenható ura, Bernie Ecclestone erősen bírálta a mostani szabályokat, melyek szerinte azért lettek létrehozva, hogy megfosszák a pilótákat az igazi versenyzéstől.

„Kicsit korábban, amikor még én is részese voltam ennek a sportnak, azt mondtam a technikai szabályok fontosabbak magánál a sport szabályainál,” – mondta. „A szabálykönyv elejére kellett volna írniuk: ne versenyezz!”

„Ha ezek a pilóták tesznek valami olyat, ami nem tetszik a csapatnak vagy a szponzoroknak, figyelmeztetik őket, hogy többet ilyet ne!

„Ez az, amit az egésszel elérnek,” – tette hozzá. „Minden szabály azért van, hogy megakadályozzák a versenyzést. Mindenféle butaság, amit csinálnak, a büntetések, hülyeség.”

Jelenleg is kutatja a sportág a lehetőségeket, miként lehetne jobbá tenni az akciót a pályán, Ross Brawn be is mutatta az új aero szabályokat 2019-re, amelyek az előzést segítik majd. Ecclestone egy videóban beszélgetett Freddie Hunt-al, az 1976-os világbajnok, James Hunt fiával. Szerinte Hunt nem nézné jó szemmel a sportág mostani vezetését.

„Egyszerűen nem lenne velük összhangban, ennyi,” – mondja Ecclestone. Nem lenne jó véleménnyel a buta szabályokról.”

Hozzátette, szerinte Hunt csak simán figyelmen kívül hagyná a kritikákat, az ellenvéleményeket, amiket kapna.

„Nem hatná meg, ugyanezt csinálná a következő nap,” – fejtette ki a 87 éves Ecclestone.

Ecclestone 2017 elején lett eltávolítva a sport éléről, amikor a Liberty Media megvette a Forma-1-et. Chase Carey vette át a vezérigazgató szerepét, Ecclestone pedig a tiszteletbeli ’nyugalmazott vezető’ címet kapta, így adták tudtára, már semmilyen beleszólása nincs a sport ügyeibe.

A jelenlegi tulajdonosok kritizálása mellett Ecclestone elfogadta, a világ már más, mint mikor ő volt a sportág élén.

„Mi számít igazán?” – tette fel a kérdést. „A TV-nézők támogatását kell magadénak tudnod, ezután fognak a jogokért fizetni a tévétársaságok. Olyan promóterekre van szükség akik reklámozzák az egész eseményt, oly módon hogy minél több embert magával ragadjon. – tette hozzá.

„Igazából minden sport rengeteget változott a ’80-as évek óta. Akkoriban nem a pénz volt a legfontosabb, hanem hogy jó munkát végezz.”

Ecclestone kétségbe vonta az új Miami Nagydíj reményeit, azzal érvelt, hogy a korábbi egyezkedések a város vezetésével sehova sem vezettek eredményre. „Az utcai versenyek sosem egyszerűek” – jegyezte meg.

(Szerző: Czuth Csaba)