back to top
KezdőlapFormula 1Steiner szerint először a jelenlegi csapatok helyzetét kell biztosítani

Steiner szerint először a jelenlegi csapatok helyzetét kell biztosítani

-

A Haas csapat vezetője, Günther Steiner szerint a Forma-1-nek először is a mostani csapatok helyzetét kell stabilan biztosítani, aztán lehet beszélni esetleges új érkezőkről.

Steiner úgy érzi, túlságosan is arra fókuszáltak, hogy bővítsék a rajtrácsot, és nem a már jelenlévő csapatok túlélését helyezték előtérbe. Ezt azután vetette fel, hogy a Magyar Nagydíj alatt csődeljárás alá vonták a Force Indiát és a nagy múltú Williams istálló pénzügyi helyzete miatt is aggódhat a Forma-1 paddockja.

„Mindenki azt mondja, lehetne 11-12 csapat” – mondta Steiner az Autosportnak. „10 csapat küzd a túlélésért, miért kéne egy 11.? Nem azzal kéne foglalkoznunk, hogy a jelenlegi 10-et itt tartsuk? Legyünk őszinték, ez nem mindig arról szól, hogy „akarunk még egyet”. Először is, meg kell mentenünk a Force Indiát (ami végül Lawrence Strollnak köszönhetően sikerült – a szerk.)” – mondta. „Aztán 2020 végén, amikor minden csapat stabil lábakon áll, lehet bővítés.”

„Versenyezhetsz 18 autóval is, de szerintem 10 az egészséges szám a csapatokat nézve. Inkább legyen 20 erős autó, minthogy valaki ne legyen versenyben. Szerintem foglalkozzunk az aktuális 10 csapattal.”

Steiner hozzátette, a Force India egy olyan csapat, amely „megérdemli, hogy itt legyen”. Azonban nincs ellenére még több csapat a jövőben, de csak akkor, ha mindenkinek javul a helyzete.

„Nem vagyok ellene” – mondta. „[De] annak nincs értelme, hogy jön egy 11. csapat, 1 évre rá meg ketten elmennek és maradunk megint 9-en. Ha minden régi csapat biztonságban van, akkor lehet róla szó.”