back to top
KezdőlapFormula 1Button: Alonso nem viccel, 2020-ban visszatérhet a Forma-1-be

Button: Alonso nem viccel, 2020-ban visszatérhet a Forma-1-be

-

Fernando Alonso vissza fog térni a Forma-1-be, amennyiben a McLaren képes lesz versenyképes autót biztosítani a kétszeres világbajnok számára – állítja Jenson Button.

Augusztus 14-én érkezett a hivatalos közlemény Alonsótól és a McLarentől, hogy a spanyol versenyző 2019-ben nem vesz részt a száguldó cirkusz küzdelmeiben. Alonso visszavonulása azonban koránt sem biztos, hogy végleges.

„Tudom, hogy a jövőben sokkal erősebbek lesznek, és ki tudja, talán az lesz a megfelelő pillanat, hogy visszatérjek” – olvasható Alonso nyilatkozata a McLaren 14-én kiadott közleményében.

Habár Button hasonló körülmények között hagyta el az F1-et két évvel ezelőtt, ő talán soha nem gondolta komolyan a visszatérés lehetőségét. Egy versenyhétvége erejéig azonban beugrott, még 2017-ben helyettesítette az Indy500-at teljesítő Alonsót Monacóban.

„Mindig egyénfüggő, hogy valaki mikor dönt a Forma-1 elhagyásával. Ugyanazt tette, mint én: nyitva hagyta a kaput, hogy egy év kihagyást követően visszatérjen. Úgy gondolom, ez helyes cselekedet” – mondta Button.

„Ha a McLaren gyors lesz és futamokat nyer, vissza fog térni a Forma-1-be, határozottan.

„A világ minden autóversenyzője szeretne győztes autóban ülni Forma-1-ben. Visszavonulsz, mert megunod az utazást és a velejáró stresszt, majd ha az eredmények sem jönnek, nincs értelme tovább maradni.”

„Ha az autó gyors lesz, biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni 2020-ban” – tette hozzá 2009 Forma-1-es világbajnoka.