back to top
KezdőlapEnduranceÚjabb győzelem, Alonsóék megállíthatatlanok a WEC-ben

Újabb győzelem, Alonsóék megállíthatatlanok a WEC-ben

-

A Toyota 8-as rajtszámú autóját kormányzó hármasa, Fernando Alonso, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima sorozatban harmadik győzelmüket aratták a silverstone-i hatórás versenyen.

A Toyota ismételten a saját maga külön versenyét futotta az LMP1-es kategória élén, ám két autója között mindvégig szoros csata volt.

Alonso körülbelül féltávnál, a harmadik órában utasította maga mögé a pole pozícióból rajtoló Mike Conway által irányított hetes Toyotát, majd öt másodperces előnyt épített ki. Egy SC-fázis azonban félresöpörte Alonsóék addigi előnyét, a Brooklands kanyar egyik bójája miatt volt szükség a biztonsági autó pályára küldésére.

Alonso után Nakajima következett, akit megelőzött a Conwayt váltó Jose Maria Lopez. A következő kiállásnál a nyolcas Toyotán orrkúpot  a, míg a hetes versenyautón hátsó karosszériaelemet cseréltek.

Az utolsó etapra Sébastien Buemi vette át a nyolcas autó irányítását, sőt 48 perccel a leintés előtt visszaszerezte a vezető pozíciót Kaumi Kobayashitól, amely újabb győzelmet jelentett számukra. A nyolcas Toyota végül 19 másodperccel korábban látta meg a kockás zászlót a japán gyártó másik autója előtt.