back to top
KezdőlapFormula SportFormula 3Robert Shwartzman szakította meg Mick Schumacher győzelmi sorozatát

Robert Shwartzman szakította meg Mick Schumacher győzelmi sorozatát

-

A Ferrari által protezsált Robert Shwartzman nyerte a Formula-3 harmadik, egyben utolsó futamát Spielbergben. A Prema orosz versenyzője először ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán a Formula-3-ban.

Shwartzman jobban kapta el a rajtot a poleból rajtoló Mick Schumachernél. A német pilóta megpróbálta megvédeni a pozícióját, azonban Shwartzman belül tudta tartani az autót és az egyes kanyarban már az orosz volt az élen. Schumacher kiszélesítette az egyes kanyart, de vissza tudott jönni a második helyre. A német pilóta megpróbált visszatámadni a hármas kanyarban, azonban Shwartzman jól védekezett, így nem tudott előzni.

Schumacher ezek után a négyes kanyarban megpróbálta kihasználni Shwartzman hibáját, azonban az orosz pilóta a belső ívnek köszönhetően meg tudta védeni a pozícióját. Hat kör alatt Shwartzman 1 másodperces előnyre tett szert, ami szinte nem is változott a futam végéig.

„Nehéz volt Mick ellen csatázni, ugyanis ő az egyik leggyorsabb pilóta a mezőnyből,”- dicsérte a csapattársát az orosz, aki az ötödik helyet foglalja el az összetettben. „Fantasztikusan érzem magam. Kicsivel jobb volt a rajtom Micknél, amit ez alkalommal sikerült kihasználnom.

„Ezek után az volt a célom, hogy jó tempót autózzak, majd idővel le tudjam szakítani a többieket. Az autó fantasztikus volt, amiért külön szeretnék gratulálni a Premának. Ráadásul megnyertük a konstruktőri bajnokságot, ami szintén varázslatos érzés.”

A vereség ellenére Schumacher tovább növelte előnyét Daniel Ticktummal szemben, akinek 49 pontot kell ledolgozni három futam alatt, ha bajnok szeretne lenni.

Ez azt jelenti, hogyha Schumacher valamelyik futamon a három közül Ticktum előtt ér majd célba a Hockenheimringen, akkor a hétszeres világbajnok F1-es legenda fia bajnoki címet ünnepelhet.

Ticktum az első körben három pozíciót javított, ezzel életben tartva bajnoki esélyeit. Ezek után Motoparkos csapattársát, Jonathan Aberdeint vette üldözőbe. Azonban a dél-afrikai újonc nem hibázott és a futam végén a harmadik helyen ért célba.

Ticktumnak a mögötte autótó Marcus Armstrongra is figyelnie kellett. Azonban az új-zélandi pilóta a verseny vége felé már nem tudta tartani a lépést a Red Bull fiataljával.

Ralf Aron a hatodik helyen haladt, azonban a verseny végéig három pozíciót is vesztett. Először a hazai versenyző Habsburg Ferdinánd, majd Jehan Daruvala és Jüri Vips faképnél hagyta az észt pilótát.

Vips sok pozíciót vesztett a rajt után, azonban a Motopark észt versenyzője meg tudta előzni Ralf Aront a verseny utolsó körében.

Alex Palou óriásit csatázott Fabio Schererrel és Sacha Fenestrazzal a tizedik helyért. A spanyol pilótának végül sikerült megvédenie a tizedik helyét.

A csapatbajnoki cím már gazdára talált a hétvégén, ugyanis a PREMA Theodore Racing zsinórban nyolcadik alkalommal nyerte meg a konstruktőri bajnokságot. Az egyéni bajnoki címre már csak három pilóta esélyes: Mick Schumacher, Daniel Ticktum és Marcus Armstrong. Igaz, Armstrongnak szinte már csak matematikailag van esélye megnyerni a bajnokságot. A Hockenheimi hétvége után, amit Október 13-14-én rendeznek, fog kiderülni mindez.

A harmadik futam végeredménye:

POZ VERSEYZŐ CSAPAT KAROSSZÉRIA/MOTOR KÜLÖNBSÉG
1 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 35m25.183s
2 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 0.815s
3 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 7.912s
4 Daniel Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 8.444s
5 Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 10.304s
6 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 12.541s
7 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 13.069s
8 Jüri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 17.421s
9 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 18.370s
10 Alex Palou Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 18.901s
11 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 23.205s
12 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 24.295s
13 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 26.943s
14 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 28.606s
15 Sophia Florsch Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 29.214s
16 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 29.831s
17 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 33.120s
18 Enaam Ahmed Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 34.030s
19 Julian Hanses Carlin Dallara/Volkswagen 34.673s
20 Ben Hingeley Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 36.724s
21 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 40.760s
22 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 41.435s
Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen Kiesett

 

A bajnokság állása a Spielbergi futamok után:

POZ VERSENYZŐ PONTSZÁM
1 Mick Schumacher 329
2 Daniel Ticktum 280
3 Marcus Armstrong 260
4 Jüri Vips 242
5 Rober Shwartzman 241
6 Ralf Aron 219.5
7 Alex Palou 173
8 Enaam Ahmed 168
9 Guaan Yu Zhou 167
10 Jehan Daruvala 124.5