back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Russell nyerte a sprintversenyt Szocsiban, Norris elszállt összetettben

Russell nyerte a sprintversenyt Szocsiban, Norris elszállt összetettben

-

A Mercedes juniorja George Russell nyerte a Formula 2-esek sprintversenyét Szocsiban, miközben legfőbb bajnoki riválisa újfent nullázott.

A Honda által támogatott Nirei Fukuzumi kezdhette meg az élről a futamot, ugyan a kettes kanyarban kicsit kiszélesítette a pályát megtudta tartani a vezetését egészen addig amíg Alessio Lorandi – Latifi szavaival fogalmazva, egy „idióta” megmozdulás után – tönkre tette a saját és Latifi versenyét. Az eset után pedig a biztonsági autó is a pályára hajtott.

Az SC távozása után Russell egyből támadta Fukuzumit, aki aztán kicsúszott, így a brit az élre állt. Sette Camara, Albon, De Vries és Markelov is megelőzte az Ardenes pilótát,  még mielőtt a féltávnál megérkezett volna az eső.

Az összes élen álló egyszerre jött ki a bokszba, de Fuoco és Deletraz megpróbált kint maradni slick gumikon, ami aztán nem vált be.

Russell ugyanolyan nagy tempót diktált esős pályán, mint szárazban, így megnyugtató, hét másodperces előnnyel szerezte meg a futamgyőzelmet. A futam végén Sette Camara sikeresen megtudta előzni a szombati győztes Albont, így övéké lett a másik két dobogós hely.

Lando Norris a főfutamon kiesett, miután kerék nélkül hagyta el a bokszutcát. Emiatt szüksége lett volna a pontokra, hogyha egy fordulóval a vége előtt még életben akarta volna tartani matematikai esélyét a bajnoki címre. Ez viszont nem jött össze, miután hamar kiderült, hogy nem lesz esélye a pontokra, mert tíz másodperces stop and go büntetést kapott, miután a felvezető kör után rosszul foglalta el a pozícióját.

Ráadásul Russell a leggyorsabb körért járó plusz pontokat is bezsebelte, így Norris matematikailag is kiszállt a bajnoki versenyfutásból. A Carlin pilótája pedig be sem fejezte a futamot végül.

De Vries az utolsó előtti körben előzte meg a hazai pályán versenyző Markelovot, így megszerezte a negyedik helyet. Merhi pedig az első Camposos hétvégéjét egy hatodik hellyel zárta.

Fukuzumi a hetedik, Boccolacci pedig a nyolcadik helyen zárt. Fuoco és Günther pedig a legjobb tíz mezőnyét zárta.

A bajnokságból már csak egy forduló van hátra, másfél hónap múlva Abu Dhabiban. Matematikailag pedig már csak ketten lehetnek bajnokok, George Russell előnye 37 pont Alexander Albon előtt és egy hétvégén maximum 48 pontot lehet szerezni.

Formula 2, Orosz Nagydíj, sprintfutam végeredménye

POZ PILÓTA CSAPAT KÜLÖNBSÉG
1 George Russell ART Grand Prix 44:46.259
2 Sergio Sette Camara Carlin +7.438
3 Alexander Albon DAMS +8.216
4 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing +19.132
5 Artem Markelov RUSSIAN TIME +22.258
6 Roberto Merhi Campos Vexatec Racing +27.778
7 Nirei Fukuzumi BWT Arden +30.852
8 Dorian Boccolacci MP Motorsport +35.190
9 Antonio Fuoco Charouz Racing System +39.981
10 Maximilian Gunther BWT Arden +47.076
11 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME +50.708
12 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing +53.110
13 Louis Deletraz Charouz Racing System +53.404
14 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing +53.553
15 Arjun Maini Trident +1:42.002
Lando Norris Carlin Kiesett
Jack Aitken ART Grand Prix Kiesett
Niko Kari MP Motorsport Kiesett
Nicholas Latifi DAMS Kiesett
Alessio Lorandi Trident Kiesett