back to top
KezdőlapFormula 12020-ban sem lesz Miami Nagydíj?

2020-ban sem lesz Miami Nagydíj?

-

A német DPA hírügynökség számolt be a hírről, hogy Miami városának bizottsága egyhangúlag amellett szavazott, hogy tovább tolják a Forma-1-es versenyrendezés szerződésének tárgyalását.

Korábban már biztossá vált, hogy jövőre nem rendeznek versenyt Miami utcáin, pedig az elsődleges cél alapján a száguldó cirkusz már 2019-ben is ellátogatott volna az Egyesült Államok harmadik leggazdagabb városába.

A terv meghiúsulását követően Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi igazgatója azt nyilatkozta, hogy az új céljuk 2020-ben nagydíjat rendezni Miamiban.

Kijelenthető azonban, hogy továbbra is sötét felhők gyülekeznek az esetleges újabb amerikai verseny felett, miután továbbra sem közeledett egymáshoz a felek álláspontja.

Egyéb értesülésekre hivatkozva a DPA hozzáteszi, hogy a legutóbbi voksolás végeredménye még nem jelenti a projekt végét.