back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc lett a középmezőny legjobb pilótája Szocsiban

Leclerc lett a középmezőny legjobb pilótája Szocsiban

-

A Sauber monacói pilótája, Charles Leclerc a hetedik helyen végzett a mai Orosz Nagydíjon. A leendő Ferrari pilóta egy újabb sikeres hétvégén van túl, ugyanis ő lett a középmezőny „külön versenyének” a győztese.

Leclerc a hetedik rajtkockából vághatott neki az 53 körös Orosz Nagydíjnak. A monacói pilóta a rajt után Kevin Magnussent és Esteban Ocont is maga mögé tudta utasítani.

A 20 éves pilóta elmondása szerint megérte kockáztatnia a verseny korai szakaszában, ugyanis az előzések után jó pozícióban autózhatott a futam során.

„Fantasztikus versenyem volt,” – nyilatkozta elégedetten Leclerc. „Nagyon örültem, hogy már a verseny elején sikerült Kevint és Esteban elé kerülnöm, mert tudtam, hogy ezen a pályán rendkívül nehéz lesz majd előzni.

„Az, hogy előttük haladtam, óriási előny volt számomra. Mivel mögöttem voltak és harcoltak egymással, nem tudták tartani a tempómat.”

Leclerc a hármas kanyarban előzte meg Kevin Magnussent a külső ívről. Ez is bizonyítja, hogy a Sauberrel igen is számolni kell minden egyes versenyhétvégén.

„Remek előzés volt és szerencsére Kevin szabályosan védekezett,” – véli a monacói. Egyelőre nagyon jól alakul az első szezonom a Forma-1-ben, aminek nagyon örülök. Rendkívül boldog vagyok a hetedik hely miatt, ugyanis nagyon keményen dolgozunk azért, hogy hasonló eredményeket érjünk el.

„Fontos pontokat szereztem ma is és alig várom már a Japán Nagydíjat.”

A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur el volt ragadtatva Leclerc hetedik helye miatt. Vasseur szerint ez az eredmény azt jelenti, hogy a Sauber nagyon jó úton halad.

„Remek hétvégét zártunk. Mindkét versenyzőnk az időmérőn is és a versenyen is jól teljesítettek.

„Charles manőverei nagyon szépek voltak a verseny első köreiben. Nagyon fontos volt, hogy meg tudja előzni a riválisait és szerencsére sikerrel járt. Jól bánt a gumikkal, emberfeletti teljesítményt produkált a mai napon.

„Remek visszajelzés számunkra Charles hetedik helye. Japánban hasonló eredményeket érhetünk el, ha továbbra is keményen dolgozunk,” – fejezte be a gondolatmenet a Sauber csapatfőnöke.