back to top
KezdőlapTouring CarWTCRVernay nyerte az első wuhani futamot, a Hyundaiok nulláztak

Vernay nyerte az első wuhani futamot, a Hyundaiok nulláztak

-

Jean-Karl Vernay rajt-cél győzelmet aratott a WTCR wuhani hétvégéjének első versenyén. Sikerével a francia pilóta visszajött a bajnoki küzdelembe, köszönhetően annak is, hogy az élen álló Hyundai négyes egyike sem szerzett pontot.

Az Audis Vernay szerezte meg az első rajtkockát, mellőle a Cuprás Pepe Oriola indulhatott. A WRT pilótája remekül kapta el a rajtot, sikeresen lezárta a belső ívet a mellőle induló spanyol előtt. A hármas kanyarban két Audi, Dupont és Berthon ütközött. Ennek köszönhetően a szintén remekül rajtoló Yann Ehrlacher a harmadik helyen találta magát. Őt másik két Audi, Shedden és Vervisch követte.

A versenyen hamar beküldték a biztonsági autót, miután Coronel hátulról eltalálta Giovanardit, és az Alfa Romeo hátsó kereke kiszakadt. Az újra indítás után Vernay és Oriola hamar elléptek a mezőnytől, miközben Ehrlachernek komolyan kellett védekeznie az Audikkal szemben.

Shedden hosszú körökön keresztül próbált meg utat találni a Honda mellett, végül a 12.körben sikerült megelőznie a célegyenesben. A leintésig pedig nem is változott a dobogós helyek sorrendje, Vernay, Oriola és Shedden állhatott fel a pódiumra, utóbbinak ez volt az első top hármas helyezése a sorozatban.

Ehrlacher végül a negyedik helyét már megtudta tartani Vervisch előtt. Aurélien Comte lett a hatodik a Peugeot-val, mögötte a remek versenyt futó Kevin Cecconnal.

A Münnich Motorsport pilótája Esteban Guerrieri lett a nyolcadik, az utolsó pontokat pedig újabb két Audi kaparintotta meg, Berthon és Panis sorrendben.

A Hyundaiok felejthető versenyt produkáltak, Zandvoort óta a legrosszabbat, köszönhetően a jelentős kompenzációs súlyoknak. A múlthéten remeklő Thed Björk lett a legjobb, a maga 13.helyével. Csapattársa 16. lett, míg Tarquini az utolsó célba érő, 18. helyen zárt.

Michelisz Norbert a motorcsere után csak a mezőny végéről indulhatott, de már az első kör során kiállt a bokszba, később még egy próba kör erejéig visszatért a pályára, de a kockás zászlót nem látta meg, akárcsak a Zengő Motorsport két pilótája sem.

Vernay ezzel a sikerrel visszajött a bajnoki címért zajló küzdelembe, ugyanis két pontra megközelítette a negyedik helyen található Michelisz Norbertet. Ehralcher és Oriola is előrébb lépett összetettben.

A hétvége a második időmérővel folytatódik, magyar idő szerint vasárnap hajnali három órakor.