back to top
KezdőlapFormula 1Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

-

Fernando Alonso elmondta, „egy milliméternyit” sem hagyott benne „élete egyik legjobb körében”, amivel végül a 18. helyet szerezte meg a Japán Nagydíj időmérőjén.

A McLaren szenvedése folytatódott, csak az időmérő elején falnak ütköző Marcus Ericssont tudta megverni Alonso és Vandoorne. Bár a spanyol szerint az autó jól kezelhető, mégis nagyon lassú, hiszen a Q1-ben 1,8 másodpercre volt a legjobb időtől, csapattársánál pedig 5 tizeddel futott gyorsabb kört.

„Jó volt az egyensúly és a köröm is” – mondta Alonso. „Amikor átszeltem a célvonalat, meg voltam győződve arról, hogy simán bejutottunk a Q2-be. Valószínűleg életem egyik legjobb suzukai körét futottam. Láttam a belsőkamerás felvételt a mérnöki szobában. Ha van lehetőséged, nézd meg. Azért, mert egy milliméternyit sem vétettem a kanyarokban, se kijáraton, se bejáraton, se rázókövön. Maximum kockázat volt.”

Igaz, szenvedett a McLaren a szezon nagy részében, mégsem voltak utolsók, hiszen a Williams mindig ott volt mögöttük, ám most még a groveiak is megelőzték őket, így a McLaren a leglassabb autó Japánban.

„Oroszországban is gyengélkedtünk, de egy jobb stratégiával sikerült a Williams előtt végezni. Most még a tempót sem bírtuk velük tartani. Ez nem meglepő, hiszen ugyanazzal az autóval megyünk, mint Szocsiban. Tisztában voltunk vele, hogy ez fájdalmas hétvége lehet.”

Alonso véleménye szerint a McLaren keveset fejlesztett, emiatt maradt le ennyire.

„A többi középcsapat folyamatosan fejleszt, ezt láthatjuk minden hétvégén. Viszont, nekünk a Spanyol Nagydíj óta nem volt komolyabb frissítésünk, emiatt vagyunk ilyen gyengék. Mondjuk talán a pálya karakterisztikája is benne van, nem fekszik nekünk túlságosan.”