back to top
KezdőlapFormula 1Häkkinen szerint gumiháború és több teszt kellene

Häkkinen szerint gumiháború és több teszt kellene

-

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint szükség lenne a gumiháborúra a Forma-1-ben, valamint több lehetőséget kellene a csapatoknak kapniuk arra, hogy fiatal versenyzőket teszteljenek.

Häkkinen 1991 és 2001 között versenyzett a Forma-1-ben, mely időszakban többnyire csak egy gumiszállító volt a sportban. De például mikor 1998-as bajnoki címét szerezte, a McLaren Bridgestone, míg a Ferrari Goodyear gumikat használt.

Múlt hétvégén a finn jelen volt a Japán Nagydíjon, mely hétvégén meg is hajtotta egykori McLarenjét. Meg is kérdezték tőle, hogy a mostani F1-ben szerinte min kellene javítani.

„Nagyon sok dolgot vizsgálhatunk, amire azt mondhatjuk, hogy ‘ah, ennek és annak másmilyennek kellene lennie’.” – mondta Häkkinen.

Hozzátette, hogy mivel ő nem tud változtatni rajta, jobb, ha nem fókuszál rá túlzottan. Ugyanakkor szívesen látná, ha ellenfele akadna a Pirellinek.

„Nincs verseny, kellene egy másik gyártó is, hogy megjelenjen a versengés.” – véli Häkkinen. „Amikor beszélek a versenyzőkkel, megtudom, hogy ezek a gumik egy bizonyo ponton működnek, és ha csak egy kicsit is túltolod, egyszerűen túlmelegednek. Ez nem a Pirellinek kritika, csak egy példa arra hogy jó lenne, ha lenne versenyhelyzet. Ugyanez van, ha csal egy versenyző van a pályán. Versenyre van szükségünk. Az izgalmas.”

Mindemellett Häkkinen azt is javasolja a Forma-1-nek, hogy biztosítsanak több tesztlehetőséget az újoncoknak.

A finn 1991-ben a Formula 3-ból érkezett az F1-be, a Lotushoz, minimális teszt-tapasztalattal, de 1993 nagyobb részét a McLaren tesztpilótájaként töltötte. Ez segítette hozzá, hogy a későbbiekben a csapat versenyzője lehessen.

Mostanában azonban a csapatoknak nem sok lehetőségük van arra, hogy fiatalokat teszteljenek élesben, versenypályán. Ehelyett a szimulátoros gyakorlás a gyakoribb.

„A fiatal versenyzőknek elég nagy kihívás megérkezni az F1-be, mivel nincs tesztlehetőség.” – mondja a finn. „Véleményem szerint hasznosabb lenne, ha a fiatal versenyzők tesztelhetnének és fejleszthetnék magukat.”

„Bármilyen sportot is űzöl, abban hogyan fejlődsz, ha nem gyakorolsz?”