back to top
KezdőlapFormula SportFormula 3Vips teljes mértékben Aront hibáztatja történtekért

Vips teljes mértékben Aront hibáztatja történtekért

-

A Motopark észt versenyzője, Jüri Vips elfogadhatatlannak tartja azt, amit Ralf Aron művelt vele a Formula 3 hockenheimi hétvégégéjének harmadik futamán.

A rajt utáni métereken Vips és Aron egymás mögött haladtak, amikor Aron megforgatta Vips autóját a hatos kanyarban, ami miatt a Motopark sztárja visszaesett a mezőny végére. Vips azonban nem esett kétségbe, ugyanis az észt fiatal a pontszerző tizedik helyen látta meg a kockás zászlót.

Aron a negyedik helyen ért célba, azonban a verseny után kapott egy 20 másodperces időbüntetést, amiért balesetet okozott. A Prema észtje a büntetés miatt a 15. helyen zárt. A baleset miatt Sacha Fenestraz is feladni kényszerült, ugyanis a Renault fiatalja elvesztette az első szárnyát, amikor Aronnal ütközött.

Vips elmondása szerint Aronnak köszönheti, hogy elvesztette az összetettbeli harmadik helyét Shwartzmannal szemben, aki megnyerte a harmadik futamot.

„Figyelmeztettek, hogy Ralf mögülem fog rajtolni, azaz vigyázzak, nehogy csináljon valami őrültséget,” – nyilatkozta Vips a futam után. „Nem aggódtam miatt, csakis a rajtra összpontosítottam. Azonban a hatos kanyarban egyszer csak megpördültem Aron miatt.

„Nagyon szomorú, ha a Forma-1-ben látsz hasonlót, azonban ez egy Formula 3-mas bajnokság. Ez egy nagyon aljas húzás volt a Prema részéről.”

A baleset ellenére Vips futotta meg a verseny leggyorsabb körét, szóval az észt pilótának meg lett volna az esélye arra, hogy akár Ticktumot is megelőzze az összetett pontversenyben.

„Gondolhat, amit akar, azonban ennél többet nem mondhatok,” – nyilatkozta Aron az Autosportnak. „Ha visszanézed a felvételeket, akkor látszik, hogy Palou nem hagyott elég helyet nekem. Próbáltam megállni, azonban még Fenstraz is nekemjött hátulról, szóval nem volt mit tennem.

„Miért tettem volna szándékosan? Nem érdekem, hogy valamelyik csapattársam előrébb végezzen az összetettben!”

Aron büntetése miatt Vips végül a két pontot érő kilencedik helyen zárt. Vipsnek kétszer kellett megelőzni Sophia Flörscht, ugyanis a versenybírók szerint az észt első előzése nem volt szabályos.

Flörsch lett volna a tizedik Aron büntetése miatt, azonban a női versenyzőt szintén büntették, amiért ütközött Marino Satoval. A büntetések sorozatának következtében Artem Petrov lépett előre az utolsó pontszerző tizedik helyre.