back to top
KezdőlapFormula 1Lawrence Stroll szerint fia nagyon felelősségteljes

Lawrence Stroll szerint fia nagyon felelősségteljes

-

Lawrence Stroll a minap arról beszélt, hogy mennyire büszke fiára, Lance-re, és hogy szerinte a szinte még tinédzser fia egész jól beleszokott a Forma-1-be.

„Felelősségteljes döntései vannak, különösen egy 19 éves gyerekhez képest.” – mondta Lance Stroll milliárdos édesapja. „Büszke vagyok, hogy milyen csodálatos, alázatos és érett ő. Sok srác itt a paddockban elég beképzelt és teljesen másmilyen. Lance egyáltalán nem ilyen. Nem ez van a génjeiben.”

Lance 2017-ben debütált az F1-ben, miután megnyerte az F3-as Európa-bajnokságot. Jelenleg a Williams versenyzője, jövőre pedig minden bizonnyal a Force Indiánál folytatja pályafutását, mivel édesapja konzorciuma megvásárolta a csapatot.

Lawrence elmondta, hogy mindig is szerette az autókat és az autóversenyeket, ez a szenvedélye pedig átragadt Lance-re is.

„Rendre elkísért engem versenyekre kisfiúként, négy, öt, hat évesen. Nagyon közeli lett a kapcsolatunk és az is a mai napig. Szerintem ekkor csapta meg a (z autósport) szele. Aztán gokartozni kezdett, nem messze innen, Saint-Hilaire-től, csak hobbiként, mint ahogy a gyerekek baseballoznak, fociznak, vagy hokiznak. Elkezdte és megvolt hozzá a szenvedélye. Nyilvánvalóan sok tehetsége is. Szinte mindent megnyert, amit lehetett és igazán élvezte a vezetést.”