Háromesélyes világbajnoki döntőre készül a Forma–1 az Abu-dzabi Nagydíjon, ami igazi kuriózum, különösen az utóbbi évtizedeket tekintve. Bár Lando Norrisnak elég a dobogón végeznie ahhoz, hogy Max Verstappennek és Oscar Piastrinak ne legyen esélye befogni őt, a múltbeli végjátékokban ez nagyon ritkán sikerült az éllovasnak.

Az F1 eddigi 76 szezonjából az ideit is beleértve 31-en dőlt el az egyéni bajnokság az utolsó versenyen, és ebből a mostani a 11. olyan eset, amikor legalább három versenyzőnek van még esélye a szezonzárón. Cikkünk ezeket, vagyis az előző tíz legalább háromesélyes végjátékot veszi górcső alá, szigorúan a statisztikák, a múltbeli eredmények és forgatókönyvek alapján próbálja előrevetíteni, mekkora esély mutatkozik Norris, Verstappen és Piastri bajnoki címszerzésére.

Alapozásként kezdjük a száraz tényekkel: következzen alább az a tíz szezon, amelyek utolsó futamán kettőnél több esélyese volt még az egyéni bajnoki címnek, a zárójelben pedig az, hogy ki vezette a tabellát a szezonzáró előtt, és ki lett végül a világbajnok.

1950 (Fangio volt az éllovas→Farina lett a bajnok)
1959 (Brabham→Brabham)
1964 (G. Hill→Surtees)
1968 (G. Hill→G. Hill)
1974 (Fittipaldi→Fittipaldi)
1981 (Reutemann→Piquet)
1983 (Prost→Piquet)
1986 (Mansell→Prost)
2007 (Hamilton→Räikkönen)
2010 (Alonso→Vettel)

A McLaren elbeszélget Norrisszal és Piastrival az abu-dzabi finálé előtt

Arra csak kétszer volt példa, hogy a csapatok között legyen hármas csata a szezonzárón, 1964-ben és 1982-ben. Erről persze idén nincs szó, hiszen a McLaren már Szingapúrban, hat futammal a szezon vége előtt bebiztosította ezt a címet. Ilyen szempontból viszont kijelenthető, hogy az 1964-es idényzáró volt az F1 történetének legizgalmasabbja, az egyetlen olyan év, amelyben az egyéni és a konstruktőri címért is hármas csata folyt az utolsó futamon.

A fenti listából látszik, hogy a hármas egyéni végjátékok az utóbbi négy évtizedben rendkívül ritkák, az F1 elmúlt 38 évében csak két ilyenre akad példa, viszont azok nem voltak annyira régen, így a mai nézők közül is sokan láthatták azokat az egyaránt drámai fordításokat.

Az is szembetűnő és különleges, hogy a tíz esetből mindössze háromszor történt meg, hogy a szezonzáróra a pontverseny első helyén érkező versenyző meg is őrizte a vezetést, és világbajnoki címet ünnepelhetett. 1959-ben Jack Brabham, 1968-ban Graham Hill, és 1974-ben Emerson Fittipaldi – vagyis elképesztően régen, fél évszázada alakult utoljára úgy egy hármas végjáték, mint amire Norris most vágyna.

A másik hét esetben fordítás történt: négyszer a tabella második, háromszor a harmadik helyezettje ugrott az élre. Utóbbira, amire Piastrinak lenne szüksége, a legelső és az utolsó két alkalommal volt példa: 1950-ben Giuseppe Farina, majd 2007-ben Kimi Räikkönen, 2010-ben pedig Sebastian Vettel vitte véghez. A 2010-es volt egyébként az egyetlen olyan végjáték, amikor nem is három, hanem négy versenyzőnek volt még legalább matematikai esélye megnyerni a világbajnokságot.

Piastri szerint a McLarennek 2026-ban is úgy kell kezelnie őt és Norrist, ahogy az idén tette

Nelson Piquet egyedüliként három hármas bajnoki végjátéknak is részese volt, egyikre sem éllovasként érkezett, viszont kettőről is a trófea birtokosaként távozott (a harmadik év 1986, és talán ott is megcsinálta volna, ha Mansell defektje után elővigyázatosságból nem hívja őt kerékcserére a Williams), így őt lehet nevezni a sokszereplős finálék specialistájának.

Az élen állni nem is előny?

Norris 12 ponttal vezet Verstappen és 16-tal Piastri előtt, ez viszonylag soknak számít, amikor már csak egy futam van hátra: a britnek bőven a saját kezében van a sorsa, és már a dobogó is elég számára a bajnoki címhez: egy harmadik hellyel is csak tíz pontot veszítene a győztessel szemben, vagyis Verstappen sem tudná megelőzni, Piastrival szemben pedig még egy negyedik vagy ötödik hely is beleférne számára.

Hogy Norris mennyire kedvező helyzetben van a korábbi éllovasokhoz képest, azt az bizonyítja, hogy a korábbi tíz ilyen döntőből csak egyetlen egyben volt igaz, hogy a tabella első helyezettjének a harmadik hely is elég a bajnoki címhez: 1986-ban Nigel Mansell esetében volt ez így, és a brit éppen ebben a kényelmes harmadik pozícióban is haladt, míg a 63. körben az a bizonyos eldurranó bal hátsó gumi ki nem ejtette őt a versenyből és az esélyesek közül.

Persze az, hogy kinek elég éppen a dobogó, csak statisztikai véletlenszerűség. Közelítsük meg ezt a kérdést a másik oldalról: hány bajnoki éllovas végzett a dobogón a szezonzáró futamon? A vizsgált tíz évből azt az eléggé döbbenetes eredményt találjuk, hogy ez csak egyetlen egynek sikerült – ami nem jó ómen Norrisnak. 1968-ban Graham Hill listavezetőként érkezett a Mexikói Nagydíjra, majd azt megnyerve kényelmesen húzta be második vb-címét, esélyt sem adva két ellenfelének, Jackie Stewartnak és Denny Hulme-nak, akik egyébként pontot sem szereztek.

De ízlelgessük tovább: a másik kilenc esetben a bajnoki éllovas versenye valamilyen módon mindig félresiklott, és lemaradt a dobogóról. 1959-ben Brabham még betolta az utolsó körben megálló Cooperjét a célba a negyedik helyen (nem volt rá szüksége, enélkül is bajnok lett volna), illetve 1974-ben Fittipaldinak is elég lett a negyedik hely ellenfelei, Clay Regazzoni és Jody Scheckter nullázása mellett, de ennyi az összes pozitív végkifejlet. Mint említettük, minden más bajnoki éllovas elbukta a pontelőnyét az utolsó futamon.

„Igazából nem számít” – Verstappen elmondta, miben lesz más ez a vb-döntő, mint a 2021-es

Két autóval sem könnyebb

Az eddigi tíz esetből ötször három különböző csapat egy-egy pilótája maradt esélyes az utolsó futamig, míg 1950-ben mindhárman az Alfa Romeo pilótái voltak. A maradék négyben egy csapat két pilótája csapott össze egymással és egy (vagy 2010-ben két) másik csapat egy pilótájával, mint ahogy az idén is történni fog. Ebből a négy esetből kétszer lett bajnok a két csapattárs egyike (1959 és 2010), kétszer viszont hoppon maradt a fináléba két autót is delegáló istálló (1986 és 2007). Viszont a négyből háromszor rosszabb összesített bajnoki helyezéssel jött ki a szezonzáróból a két autóval rendelkező csapat, mint amilyennel nekivágott.

Olyanra, hogy a McLaren két bajnokesélyes pilótával érkezzen egy ilyen szezonzáróra, ezt megelőzően még csak egyszer, 2007-ben volt példa, az a verseny, és az egész szezon pedig jól dokumentáltan teljes lebőgéssel járt a wokingi csapat számára. A Red Bull F1-es fennállása óta még csak két sokesélyes bajnoki döntőt rendeztek, ebből egyben, a 2010-esben két autóval érdekelt is volt a csapat, és Vettel révén sikerült is címet szerezniük.

Összegezve

• Az eddigi tíz olyan szezonzáróból, amelyre legalább hárman a bajnoki címre esélyesként érkeztek, csak háromszor tudta megőrizni előnyét az éllovas.
• A pontversenyt vezető pilóta a tízből csak egyszer végzett dobogón a szezonzárón.
• Háromszor az lett a bajnok, aki a tabella harmadik helyezettjeként érkezett az utolsó futamra – köztük a legutóbbi két alkalommal is.