(MTI) – Felgyorsítják a Volkswagen átalakítását, amelynek célja, hogy a vállalat autógyártóból a digitalizáció eredményeire támaszkodó, úgynevezett szoftveralapú mobilitási szolgáltató legyen – jelentették be pénteken Wolfsburgban, a német társaság központjában.

A Volkswagen csoport (VW) névadó márkájának új stratégiáját bemutató tájékoztatón Ralf Brandstätter vezérigazgató kiemelte, hogy a több mint nyolcvan éve működő vállalat a története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül, és ezt a folyamatot felgyorsítják.

- Hirdetés -

Az utóbbi években elsősorban arra törekedtek, hogy beépítsék az elektromos meghajtási technológiát modellkínálatukba, a következő időszakban pedig az autógyártás jövőjének két másik kulcsfontosságú területére összpontosítanak, az autók használatát szolgáló szoftverekre és az úgynevezett digitális felhasználói élményre.

A szoftverfejlesztés mint fő autógyártói kompetencia előretörésének legfőbb példája, hogy az idén nyáron bevezetik a cég első teljesen elektromos modellcsaládja, az ID szoftverének rendszeres távoli (over-the-air) frissítését. Ezeken a kocsikon így külön szervizelés nélkül mindig a legfrissebb változat fut majd.

Az autó “szoftveralapú termékké” formálása lehetőséget ad új üzleti modellek kifejlesztésére, a termék – vagyis egy Volkswagen gépkocsi – képességeinek vásárlótól függő, egyéni összeállításában pedig a cég “digitális ökoszisztémája” kerül a középpontba. Így az egyes gyártmánytípusok, modellek az eddiginél jóval kevesebb változatban kerülnek a piacra, mert az egyéni konfiguráció egyre inkább azt jelenti majd, hogy a vásárló milyen szoftveres szolgáltatásokat rendel meg kocsijához – fejtette ki Ralf Brandstätter.

Az elektromos meghajtás és a digitalizáció mellett további súlyponti terület az autonóm vezetési technológia, valamint az autó gyártási folyamatának megújítása, amelynek fő terepe a központi, wolfsburgi üzem. Minderre 16 milliárd eurót fordítanak 2025-ig.

Az összes fejlesztés valamennyi eredménye a Trinity nevű modellben lesz látható elsőként. A Volkswagen első teljesen digitális és elektromos modellje 2026-ban jelenik meg, és a cég várakozása szerint az egész iparágban központi jelentőségű viszonyítási pontot, “új standardot” jelent majd a technológiáját, az általa kiaknázható üzleti modelleket és a gyártási megoldásait tekintve is – mondta a vezérigazgató.

A többi között arról is szólt, hogy az átalakítás felgyorsításának jegyében kitűzték azt a célt, hogy az európai piacon 2030-ban az eddig tervezett 35 helyett 70 százalék, az amerikai és a kínai piacon pedig 50 százalék legyen az elektromos meghajtású kocsik aránya az általuk értékesített gyártmányok körében.

A Volkswagen tavaly 5,328 millió kocsit adott el, ami 15,1 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 6,297 millióhoz képest. A csoport egésze valamennyi márkát együttvéve 9,305 millió gyártmányt értékesített, ami 15,2 százalékos csökkenés az előző évi 10,975 millióhoz viszonyítva. A visszaesés főként a koronavírus-világjárványnak tulajdonítható. A 2020-as pénzügyi eredményeket március 16-án közlik.

A VW a világ legnagyobb autógyártó csoportja. A névadó Volkswagen autómárka mellett az Audi, a Skoda, a Seat és a Porsche, valamint a Bentley, a Bugatti és a Lamborghini tartozik hozzá. Saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket és a Ducati sportmotorkerékpárokat is a VW gyártja.

- Hirdetés -