back to top
KezdőlapAutomobilMagyar Suzuki Zrt.: középtávon a hibrid meghajtásé a főszerep

Magyar Suzuki Zrt.: középtávon a hibrid meghajtásé a főszerep

-

(MTI) A Magyar Suzuki Zrt. azzal számol, hogy a következő 5-10 évben a járműiparban még a hibrid technológiáé lesz a főszerep, az esztergomi gyártóhely az import modellekkel együtt már teljes hibridmeghajtású modellpalettát tud biztosítani az európai piacra – hangzott el kedden a cég online sajtótájékoztatóján, amelyen beszámoltak az elmúlt év eredményeiről.

A Suzuki csoportnál is folyik az elektromos meghajtás fejlesztése, ám csak fokozatosan, a piaci igények függvényében jelennek meg teljesen elektromos modellekkel – közölte Krisztián Róbert operatív igazgató.

Maszato Acumi (Atsumi Masato) a cég májusban kinevezett új vezérigazgatója elmondta: a Suzuki csoport 2030-tól jelenik meg elektromos modellekkel, jelenleg a hibridekre fókuszál. A csoport 2025-ig mintegy 8 milliárd eurót fordít kutatásfejlesztésre, egyebek között a hibrid technológia, a robotizáció fejlesztésére. Hozzátette: a Suzuki 2050-re karbonemleges üzemekkel és termékportfólióval fog rendelkezni.

Urbán László vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint a Magyar Suzuki tavaly folytatta a gyár fejlesztését, egyebek között új emissziós labort létesített, fejlesztette a festőüzem robotizációját, a gyártás digitalizációját.

A gyár tavaly 38,1 millió eurót fordított beruházásokra, főleg a hibrid modellek gyártása területén. Ehhez mintegy 500 millió euró korábbi években felhalmozott eredmény biztosított forrást, amely stabil alapot teremtett a cégnek, hogy a pandémia alatt is fejlődhessen.

A koronavírus-járvány 362 millió forint többletköltséget jelentett a cégnek – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az esztergomi gyár tavaly 6 hétre állt le a járvány miatt március-áprilisban, ez jelentős nyomot hagyott a gyártáson és az értékesítésen egyaránt.

A Magyar Suzuki 2020-ban 112 475 gépkocsit gyártott, ennek 65 százaléka volt hibrid. A tavaly eladott 111 044 esztergomi gyártású Suzuki 87 százalékát exportpiacokon értékesítették. 2019-ben még 185 ezer itt készült autót adtak el.

Az operatív igazgató jelezte: a tervek szerint az idén 143 ezer gépkocsi készül Esztergomban, és mintegy 20 százalékkal múlhatják felül a tavalyi év eladásait.

A társaság 2020-at 1,656 milliárd euró nettó árbevétellel zárta, ez 31 százalékkal elmarad a 2019. évitől. Az adózás utáni eredmény 20,01 millió euró volt 2020-ban, míg egy évvel korábban 84,46 millió euró.

A magyarországi újautó-piacon tavaly 14 783 Suzuki kelt el, ami 11,55 százalékos részedesedést biztosított az öt éve piacvezető márkának.

Te mit preferálsz, vagy preferálnál?

View Results

Betöltés ... Betöltés ...
ForrásMTI