KezdőlapAutomobilMercedes-Benz eActros januártól naponta akár 300 kilométert tesz meg

Mercedes-Benz eActros januártól naponta akár 300 kilométert tesz meg

-

Összehasonlítás a felsővezetékes koncepcióval: az akkumulátoros-elektromos Mercedes-Benz eActros januártól a jövőbeli felsővezetékes pálya mentén naponta akár 300 kilométert tesz meg.

Sajtóközlemény: A pozitív tapasztalatok okán a Logistik Schmitt az eActros prototípusokat idén januártól egy új, az eddigieknél komolyabb feladatkör elé állította: az év elejétől immár a B462 számú úton is zajlik a tesztelés, amely útvonal lényegében megfelel az eWayBW felsővezetékes projektjének. Ez a tesztfázis eredetileg csak 2021 közepétől volt betervezve, immár a továbbfejlesztett eActros prototípusokkal, azonban a Mercedes-Benz szakértői végül úgy döntöttek, hogy kihasználják a lehetőséget és az aktuális prototípusokat még alaposan megdolgoztatják. Tekintettel arra, hogy az eActros esetében kizárólag akkumulátorok szolgáltatják a hajtási energiát, a modell maximális flexibilitást tesz lehetővé a rövid távú helyváltoztatások tekintetében is. Az új feladatkörben a napi futásteljesítmény 250 és 300 kilométer közötti, tehát bő 100 kilométerrel több az eddiginél. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi prototípusok hatótávolsága egyetlen feltöltéssel 200 kilométer, az új feladatkörhöz tartozó nagyobb napi kilométer futás okán napközben szükség van egy töltésre, amire a Logistik Schmitt telephelyén kerül sor, rakodás során, holtidőben. Miközben az eActros prototípusok terhelése eddig általában 4 tonna környékén mozgott, az új feladatkörben ennek a többszörösét szállítja az elektromos modell. Az eActros prototípusok tesztelésének következő fázisa az új B462 útvonalon az eWayBW felsővezetékes projekttel való koncepció-összehasonlítás első lépésének tekinthető, azonban a Daimler nem tervez a jövőben ilyen felsővezetékes megoldást. A Mercedes-Benz a továbbfejlesztett, szériaközeli eActros prototípusok átadását különben idén nyárra tervezi a Logistik Schmitt számára. Ezt a remek hírt a Mercedes-Benz illetékesei az elmúlt napokban osztották meg a Logistik Schmitt vezetőivel egy, a közvetlenül az új tesztútvonalat jelentő B462 mentén található gaggenaui Unimog Múzeumban megrendezett digitális rendezvényen.

Az akkumulátorokkal és a hidrogén-alapú üzemanyagcellákkal a jövőben minden ügyfelünk igényét ki fogjuk tudni elégíteni

A jövőbeli hajtáskoncepciók tekintetében a fejlesztéseket két, lokálisan teljesen CO2-semleges tisztán elektromos meghajtásra összpontosítjuk: az akkumulátoros és a hidrogén-alapú tüzelőanyagcellás hajtásláncok irányába. Ezzel a két megoldással a jövőben minden ügyfelünk szállítmányozási igényét ki fogjuk tudni elégíteni, mégpedig teljesen flexibilis módon. Az eActros prototípusokkal végzett gyakorlati tesztek tökéletesen bizonyítják, hogy az akkumulátoros-elektromos tehergépjárművek kiváló szolgálatot tesznek a középnehéz városi terítőfuvarozás során. Azon felhasználási területekre, ahol nagyobb hatótávolságra van szükség és nagyobb terheléssel dolgoznak a tehergépjárművek, 2024-től tervezzük egy szintén akkumulátorokkal dolgozó, tisztán elektromos, kiterjesztett hatótávú eActros „LongHaul“ kivitel bemutatását, a még nagyobb hatótávolságot igénylő feladatkörökhöz pedig a hidrogén-alapú tüzelőanyagcellás koncepcióban látjuk a jövőt, amely technológiát az évtized második felétől már sorozatgyártásban tervezünk alkalmazni.

A Daimler Trucks & Buses a fenntartható vállalati stratégiát követve céljául kitűzte, hogy a 2039-es évig bezárólag Európában, Japánban és Észak-Amerikában csak olyan új gépjárműveket fog kínálni ügyfelei számára, amelyek menet közben CO2-semlegesek. Vállalatunk célja, hogy 2050-ig meg tudjuk valósítani a CO2-semleges közúti szállítmányozást.