KezdőlapEnduranceA Le Mans-i 24 órás győztese egy hétig nem bírt aludni

A Le Mans-i 24 órás győztese egy hétig nem bírt aludni

-

Ryo Hirakawa év elején csatlakozott a Toyota csapatához, és első szezonját tölti a WEC-ben. Le Mans-ban harmadik nekifutásra győzött, de elmondása szerint nem volt sima a felkészülés.

A japán pilóta a Kazuki Nakajima visszavonulása miatt felszabadult helyet örökölte meg a 8-as autóban, Brendon Hartley és Sébastien Buemi mellett.

„Még mindig nem hiszem el. – nyilatkozta Hirakawa a verseny után. – Nem ez volt az első, hogy velük mentem, sok teszt és két verseny van már mögöttünk. Ennek ellenére a csapatmunka máris lenyűgöző. Sok jó lépést tettünk a tesztek óta, nem hibáztunk és jó munkát végeztünk.”

A Toyotánál kapott lehetőség azonban nyomással is járt, hiszen a japán márka eddig uralta a Hypercar kategóriát és az azelőtti éveket.

„Nem tudtam pihenni egy hétig, egyszerűen nem tudtam jól aludni. Ez olyasfajta nyomás, amit eddig nem éreztem. Az előző nap sem aludtam, talán az adrenalin miatt, de a nyomás miatt is. Remélem ma már jól tudok aludni.

Nagyon sok tapasztalatuk van [a csapattársaknak], úgyhogy hozzájuk felnőni… ahhoz nagyon jónak kell lenned. Az egész versenyen át folyó csata a 7-es autóval kemény volt, de a végén meg tudtuk csinálni.”

Le Mans legújabb abszolút győztese visszaemlékezett a kezdetekre is.

„Pontosan egy évvel ezelőtt volt [hogy először ült a Toyota autójában Portimaóban]. Akkor nagyon rossz voltam. Ez egy nehéz autó, és még minden új volt nekem, ténylegesen küszködtem.

Nem számítottam arra, hogy egy éven belül Le Mans-ban fogok nyerni. De nem csak rajtam múlt, az egész csapat segített a bejelentésem után, és most megcsináltuk.”

Az eddigi öt japán nyertes közül ő a legfiatalabb, ez motiválja őt a jövővel kapcsolatban.

„Most nem érzem azt, hogy fiatal lennék. De annyit szeretnék nyerni, amennyit lehet, ez a következő célom.”