KezdőlapEnduranceA Toyota „pengeélen táncol” a hypercar feljesztésével

A Toyota „pengeélen táncol” a hypercar feljesztésével

-

A Toyota elismerte, nem sok mozgásterük van a hypercar fejlesztési ütemtervében a 2020/21-es szezon előtt, így kockázatos, készen állnak-e majd az első versenyre.

A japán gyártó már korábban bejelentette, csatlakozik az új kiíráshoz, de a szabályok késői véglegesítése miatt nekik, és az Aston Martinnak is kevés idejük lesz, hogy kifejlesszék az új autót az első hypercaros szezonra.

„Mindent bele, mert így is késésben vagyunk!” – jellemezte Pascal Vasselon, a japánok technikai igazgatója a csapaton belül uralkodó hozzáállást.

„Minden ki van számolva. Az autók csak röviddel a FIA bevizsgálás és az első verseny előtt kerülnek pályára. Szoros menetrendhez vagyunk kötve, ha bármi közbejön, az kockázatos számunkra.”

Vasselon elismerte, annak ellenére, hogy az idénynyitó Silverstone-i versenyhétvége később lesz jövőre, a csapat előtt még így is nagy kihívás áll, hogy készen legyenek időre.

„Silverstone hátrébb került kicsit, augusztus helyett szeptember elején lesz, talán így nyerünk egy hetet. Jelenleg a tökéletes programra törekszünk, és reméljük, minden rendben lesz.”