back to top
KezdőlapE-sportIzgalmas futamokkal mutatkozott be a HUMDA OPEN

Izgalmas futamokkal mutatkozott be a HUMDA OPEN

-

Vasárnap este hivatalosan is elrajtolt az idei HUMDA OPEN 2021-es minősítő versenysorozat tesztszezonja, amelyet a Suzukai GP pálya keleti, rövidített nyomvonalán rendeztek meg.

Már az első futamra több nemzetközileg is jegyzett magyar Gran Turismo pilóta jelentkezett, mint például a virtuális olimpiai negyedik helyezett Blazsán Patrik, vagy a sokszoros magyar bajnok Szarka Zsolt. 

Az „A” csoportban a rajtot a pole pozícióból induló fiatal Mihalidesz Máté kapta el a legjobban. Mögötte szorosan érkezett Tóth Henrik és Blazsán Patrik. A rövid nyomvonal szorosan egyben tartotta a mezőnyt és izgalmas csatákat hozott. A 8. körben Blazsán előbb Tóthot, majd Mihalideszt is megelőzve az élre állt. Sajnos Mihalidesz védekezés közben lesodródott az ideális ívről és számos pozíciót vesztett. Hasonlóképpen járt Tóth is, így Artzt és Szarka jöttek fel a második, és harmadik helyre. A futam végéig az eredmény már nem változott, így a befutó az előzetes papírformának megfelelően alakult.

HUMDA
Fotó: Race Online Hungary

A második fordított sorrendes futamon az előző futamban az élen végzett Blazsán Patrik a nyolcadik helyről rajtolt és már a futam elején komoly nehézségekbe ütközött, amivel visszaesett a 10. helyre. Az első futam nagy vesztese Mihalidesz Máté viszont két pozíciót javítva azonnal az élre állt. A 9. körben a magyar bajnoki címvédő Szarka Zsolt egészen a második helyig jött fel és vette üldözőbe Mihalideszt. Közben Blazsán elképesztő tempót diktálva harmadik helyre zárkózott fel, amit a leintésig sikeresen meg is őrzött. A futam végére is maradtak izgalmak hiszen Szarka utolérte Mihalideszt és a befutónál csupán ezredekre mögötte szelte át a célvonalat.

A párhuzamosan rendezett A,B,C,D,E csoport küzdelmei kiegyensúlyozott és magas színvonalú küzdelmeket hoztak. A rekord közeli nevezőszám pedig jól mutatja a Gran Turismo közösség érdeklődését a széria iránt.

HUMDA
Fotó: Race Online Hungary

Folytatás jövő héten vasárnap a brazil interlagos-i pályán formula kategóriával.