KezdőlapE-sportNemzeti SIM Liga: Kiélezett éjszakai versenyek Daytonában!

Nemzeti SIM Liga: Kiélezett éjszakai versenyek Daytonában!

-

Éjszakai versenyt rendeztek a 6 kilométeres Daytona Road versenypályán, amelyen már csak a körülményekből is adódóan elképesztően izgalmas versenyfutamoknak lehetett tanúja az a majdnem 30.000 ember, aki a különböző online csatornákon követte az eseményeket.

A Nemzeti SIM Liga harmadik fordulójának első versenyét a túraautózásból jól ismert Nagy Dániel, a másodikat pedig Leitner Norbert nyerte meg.

De ne szaladjunk ennyire előre!

A stúdióban ezúttal is Szujó Zoltán, Bereznay Dániel és Matics Zsolt ült, míg a kommentátorállásban Székely Márton és Zsupanek Bence segített eligazodni az esport-versenyek világában.

Daytona nehéz pálya, a valódi autóversenyeken is meggyűlik vele a pilóták baja, elég ha rögtön a gördülő rajtot említjük, amely egészen más műfaj, mint az álló. Ennek ellenére a mezőny baleset és helycsere nélkül eljött az első verseny rajtjától, tízen meglógtak a mezőnytől, de csak azért, hogy utóbb üssék-vágják egymást. Nagy Dániel végig hatalmas csatát vívott Tóth Dáviddal, többször támadta és próbálta megelőzni, ami végül a véghajrában, az utolsó pillanatban sikerült, méghozzá gyönyörű manőverrel. A szoros versenyre remek bizonyíték, hogy a győzelemről célfotó döntött: Nagy három századmásodperccel nyert Tóth Dávid előtt, és tőlük nem sokkal lemaradva, a harmadik helyen intette le a virtuális kockás zászló a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet, aki a hetedik helyről rajtolva állhatott fel a dobogóra.

A második, fordított rajtrácsos verseny rajtja után rögtön az első kanyarban történt egy megpördülés Szalmási Ádám révén, és az izgalmakat fokozta, hogy jó néhány előzést láthattunk az élbolyban. Ezúttal is az utolsó körben dőlt el a verseny: Leitner Norbert a nyolcadik helyről rajtolva, gyönyörű előzéseket bemutatva 94 századdal húzta be a győzelmet Tóth Dávid előtt.

Az összetett pontversenyben Tóth Dávid 135 ponttal átvette a vezetést, de nem dőlhet hátra a versenyzőülésében, mert mögötte ott lohol Kiss Norbert (120 pont) és Nagy Dániel (99 pont).