KezdőlapETRCFelemás napon van túl a Nürburgringen Kiss Norbi

Felemás napon van túl a Nürburgringen Kiss Norbi

-

Az év nemzetközi szinten legjobban várt versenyhétvégéje már a tegnapi nappal megkezdődött és Kiss Norbi rögtön le is tette a névjegyét. A sűrű kamionos események miatt itt a Nürburgringen már pénteken lezajlott az időmérő edzés és a Superpole is. A szombathelyi pilóta az etap végén második lett és az egyik helyi hős, Jochen Hahn mellett az első sorból indulhatott szombaton az első versenyen.

Szombatra elromlott az idő és ez némi reménykedésre adott okot, mivel Kiss remekül szokta venni az akadályokat esőben is. A zivatar miatt azonban egy ideig a mezőnyt nem engedték el, és a Pace Truck mögött köröztek, amikor végre elrajtolhattak. A rajt után hatalmas harc alakult ki az élen. Norbi komoly munkával végül megelőzte Jochent, de mellette igencsak könnyedén tudott kicsivel később elmenni a Buggyra csillaga, Adam Lacko. Kiss Norbi így végül teljesen megérdemelten második lett az első versenyen, amiről így nyilatkozott:

„Az időmérő edzés meglepően jól sikerült. Szárazra jól eltaláltuk a beállításokat, de bevallom, hogy rosszabb helyezésre számítottam, mint a második hely. Nagyon szoros volt a vége és kevésen múlt, hogy ne én legyek az első. Azt hiszem sokat kihoztunk ebből a lehetőségből. Szombaton az első futamra próbáltuk beállítani az Actrost nedves pályára, ami a végső soron az is jól sikerült. A verseny elején nem voltam túl agresszív, nem akartam bajt csinálni. Hahnnal és Lackoval kifejezetten jót versenyeztünk. Adam ugyan egyszer megelőzött, de egyből visszajöttem. Ami kifejezetten jó, hogy kanyarbejáraton már én vagyok a gyorsabb, de a kigyorsításon még kellene javítani. Végül elmentem Hahn mellett, és pár körig vezettem is a versenyt. Aztán jött Adam, és nem tudtam magam mögött tartani. Értékes pontokat szereztünk és a második hellyel elégedettek vagyunk.”

Norbi ezen eredménye egyben a fordított rajtrácson a hetedik rajtpozíciót jelentette a szombati második versenyen. Ezen sajnos már nem sikerült olyan jól előrejönni, mivel előbb csapattársával állt harcban Norbi, majd a Vrsecky-Albacete párossal és ennek nem is lett jó vége. A magyar versenyző összességében elégedett a mai nappal, persze azért holnap szeretne még előrébb végezni:

„A mai második futam eléggé balszerencsésen alakult. Az első két köröm azzal telt, hogy védekeznem kellett a csapattársam, André ellen, mert meg akart előzni. Ügyelnem kellett arra, hogy nehogy véletlenül kiforgasson. Ezzel sajnos elvesztegettem pár kört, mire meg tudtam indulni előre. Itt találkoztam össze Daviddel és Antonioval, akik nagyon agresszívek voltak sokszor blokkoltak, leszorítottak. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, és sejtettem, hogy a Mercedes Arénában kigyorsításnál összeakadhatnak. Ez meg is történt és ahogy épp előztem volna meg őket, jobbra kezdtek el sodródni, sajnos pont elém. A bal hátsó kerekemnek ütköztek és emiatt a falban végeztem. Szerencsére tovább tudtam menni, de a rugó és a lengéscsillapító eltörött. Érdemes volt küzdenem, mert sikerült feljönnöm a kilencedik helyre és így 2 pontot szereznem. Lehet, hogy a verseny elején nekem kellett volna agresszívabbnak lennem, és akkor nem keveredtem volna bele ebbe a szituációba, de óvatos akartam maradni. A kamion javítható, szerencsére nekem nem lett semmi bajom. Látván a Freightleinereket a hátsó tapadáson kell dolgozzunk, az övék pokolian jó, pláne esőben. Úgy érzem, hogy az első futóművet tekintve, már mi is jók vagyunk.”

A hétvégén élő online stream formájában is folyamatosan követni lehet a versenyeket a Nürburgringről:
Kiss Norbi oldalán: http://www.kissnorbi.com/live
Nürburgring képgaléria: http://slickpic.us/13990422YmA

Stream 1: https://livestream.com/accounts/18660046/events/7548322
Stream 2: https://www.youtube.com/channel/UC4xwqUZ3zmjB8POJNqA_-kA