KezdőlapETRCMa Hahn és Smith nyertek, de újra volt dobogón Kiss

Ma Hahn és Smith nyertek, de újra volt dobogón Kiss

-

Ahogy tegnap, úgy ma is felért a dobogóra az első versenyen Misanoban Kiss Norbi, akinek a versenyjárművénél ezúttal nem találtak semmi szabálytalanságot. Szombaton a hátsó tengelyen kevesebb volt az előírtnál a súly, így mire a szombathelyi fiú leért az eredményhirdetésről, máris kizárták, így ezért kellett annyira hátulról kezdenie tegnap. Ma az időmérőn azonban még jobban összeállt a dolog, így az első sorból, a második rajthelyről várhatta Norbi a hétvége harmadik futamát.

A repülőrajtot követően a magyar pilóta hiába akarta megtartani a remek helyezését, Steffi Halm IVECO-ja simán elment mellette a lámpák kialvását követően. Így az első kör úgy nézett ki, hogy Hahn, Halm, Kiss, Reinert, Albacete, Kursim, Lacko, Lenz és Bereton, aki a 12. helyről vett remek rajtot és találhatta ennek köszönhetően magát a top 9 pilóta között. A nagy vesztes pedig Lacko volt, aki a hatodik helyről esett vissza a nyolcadikra.

Némi izgalom ezt követően történt, mert Oly Janes a rajt-cél egyenesben ment le a főre, de szervizútról még vissza tudott jönni, és tudta folytatni. Ryan Smith pedig egy angol házibajnokságban legyőzte Shane Beretont a kilencedik helyért. Lacko folyamatosan vesztett a sebességéből, és később nem csak az angol, hanem a francia bajnok, Thomas Robineau is megelőzte. Mivel az élen nem történt változás, így maradt a Hahn, Halm és Kiss dobogó.

A fordított rajtrácson a Kiss korábbi kamionjával vitézkedő Ryan Smith indulhatott az élről, mellőle a tegnapi nap hőse és az első győzelmét megszerző Sascha Lenz. Őket Kursim-Albacete, Reinert-Kiss, Halm-Hahn és Lacko-Körber követték párban. Smith simán elment, és egyből elkezdte növelni az előnyét, miközben Lacko és Halm a kavarodásban ütköztek. Kiss korábbi csapattársa Kursim nagyon tartotta a negyedik helyét, és majdnem sikerült is megtartania ezt, de két körrel a vége előtt teljesen elvesztették a a tapadásukat a gumijai, így nem csak Kiss, hanem Halm is meg tudta őt előzni. Hahn mindeközben hátrafelé versenyzett, és még honfitársa, René Reinert is megelőzte a kilencedik helyen.

Adam Lacko is a verseny féltávján túl kiállt, Eduardo Rodrigues pedig áthajtásos büntetést kapott, amiért a rajtnál kiugrott. A végén Ryan Smith nyert, Sascha Lenz, és Antonio Albacete előtt.

A következő megálló már a Hungaroring, június 16-17-én!

A pontverseny állása:

1. Jochen Hahn 50
2. Steffi Halm 34
3. Antonio Albacete 29
4. Sascha Lenz 27
5. Adam Lacko 26
6. Kiss Norbert 25
7. René Reinert 18
8. Anthony Janiec 14
9. Ryan Smith 13
10. Gerd Körber 11