hétfő, június 14, 2021
KezdőlapETRCKamion Eb - Hétvégén rajt a Hungaroringen, nézők előtt

Kamion Eb – Hétvégén rajt a Hungaroringen, nézők előtt

-

A hétvégén a Hungaroringen sorra kerülő első fordulóval kezdődik a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idei szezonja, a mezőnyben pedig ott lesz a Révész Racing MAN típusú versenykamionjának volánjánál a kétszeres Eb-győztes Kiss Norbert, aki harmadik diadalára tör.

- Hirdetés -

A nemzetközi szövetség (FIA) nyolcfordulósra tervezte az idényt, amelyet tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudtak megrendezni, igaz, Csehországban és Mogyoródon versenyeztek az indulók, de a bajnokságban nem hirdettek végeredményt.

A Révész Racing egy évvel ezelőtt mutatkozott be, és az első versenyeken Kiss Norbertnek sikerült megmutatnia, hogy komoly potenciál rejlik a száz százalékban magyar csapatban.

- Hirdetés -

“Hosszú lesz az Európa-bajnokság, ugyanakkor egy jó kezdés lendületet adhat. A riválisok biztosan jelentős technológiai fejlesztéseket hajtottak végre, de mi sem ültünk ölbe tett kézzel, ezért vélhetően izgalmas futamokra van kilátás” – idézte a Révész Racing közleménye Kozák Attila csapatvezetőt.

A Hungaroringen sorra kerülő szezonnyitón szurkolók is lehetnek a lelátón, a védettségi igazolvánnyal rendelkezőket ugyanis beengedik a mogyoródi létesítménybe.

“Keményen dolgoztunk az elmúlt hónapokban, igyekeztünk kisebb fejlesztéseket végrehajtani a versenygépen, és tovább javítani a megbízhatóságon. Nagyon várom a hétvégi versenyt, külön öröm számomra, hogy a Hungaroringen startolhat a bajnokság, hazai közönség előtt indulni mindig felemelő érzés, rengeteg segítséget kapok a szurkolóktól” – nyilatkozta Kiss Norbert, aki 2014-ben és 2015-ben volt Európa-bajnok.

A 36 éves versenyző a Hungaroringen 25-ször állt rajthoz, ezek közül hat alkalommal győzött, 17-szer pedig dobogós volt.

A riválisok között ebben a szezonban is lesznek korábbi Eb-győztesek, így például a németek hatszoros Európa-bajnoka, Jochen Hahn, a versenysorozat 2017-es győztese, a cseh Adam Lacko, valamint a háromszoros Eb-győztes spanyol Antonio Albacete.

A Hungaroring után júliusban a németországi Nürburgringen két egymás utáni fordulóval folytatódik az Eb, majd sorrendben Csehország, Belgium, Franciaország és Spanyolország következik, a záró állomás pedig az olaszországi Misano lesz október közepén.

- Hirdetés -
ForrásMTI

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek