KezdőlapETRCRÉVÉSZ RACING - Új név, új szezon, új feladatok

RÉVÉSZ RACING – Új név, új szezon, új feladatok

-

Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a Révész Truck Racing Team. Egy magyar csapat, mely Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok személyében magyar pilótával vágott neki a kamion EB-nek. A tűzpiros versenykamion a leggyorsabbnak bizonyult 2020-ban, de több versenyhétvégét törölni kellett a koronavírus járvány miatt, így végül nem hirdettek végeredményt. 2021-ben viszont újult erővel vág neki a csapat a szezonnak, ráadásul Kiss Norbi új feladatot is kap.

  • Örömmel jelenthetem be, hogy új szakágakkal bővül a csapat, így a kamionversenyzés mellett lesznek pilótáink gokartban és a Forma-4-es olasz bajnokságban is. A Révész Cégcsoportnak, a Révész családnak köszönhetően elindíthatunk egy utánpótlás programot, melynek keretében tehetséges versenyzőket szeretnénk felkarolni. Ezzel együtt a csapat neve is Révész Truck Racing Teamről Révész Racing-re változik – mondta Kozák Attila csapatvezető.

A csapat a Hungaroringen mutatta be Kiss Norbert 2021-es versenykamionját, melyet tovább fejlesztettek. A pilótára mentorként is számítanak, hiszen a fiatal versenyzők segítése is a feladata lesz.

  • Örömmel látom el tanácsokkal a fiatalokat, igyekszem átadni a tudásomat. Levivel napi szinten kapcsolatban állunk, és nem csak a tesztelésekre mentem el vele, hanem rendszeresen együtt szimulátorozunk. Ez sokat segíthet abban, hogy egy versenyző koncentrált legyen, gyors döntéseket hozzon, és fejben készen álljon a futamokra. Mindenben igyekszem támogatni, de neki kell megtalálnia a saját útját. A fiatalokkal nőtt a csapatunk, büszke, és hálás vagyok, ennek a részese lehetek – mondta Kiss Norbert.

A csapat F-4-es pilótája Révész Levente lesz. A 16 éves versenyző eddig gokartban ért el sikereket, az olasz Forma-4-es bajnokságban pedig több mint harminc rivális ellen szeretne bizonyítani.

  • Korábbi F-1-es versenyzők, mint Montoya vagy Patrese gyerekei is az ellenfeleim lesznek, utóbbi a csapattársam. Egy nagyon erős bajnokságban indulhatok. A gokarthoz képest nagyon nagy a váltás, erősebb az autó, de az első tesztelések jól sikerültek, május közepén pedig kezdődik számunkra a szezon, ahol szeretnék a top 10-ben végezni – tette hozzá Révész Levente.

Az utánpótlás nevelésnek a Magyar Autó és Motorsport Szövetség is örül, mivel így tehetséges fiatalok kaphatnak lehetőséget.

  • A Révész Racing-nél fiatal és tapasztalt versenyzők egyaránt vannak. A magyar autósport szempontjából nagyon fontos, hogy így a fiatalokra számíthatunk akár több szakágban is a jövőben, de olyan versenyzők pályafutását is segíti a csapat, akik már tettek le valamit az asztalra. Bízom abban, hogy ez követendő példa lesz más versenyistállók számára is – mondta Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

A Révész Cégcsoport eddig is támogatta a sportot és abban bíznak, már az első verseny jól sikerül a csapat számára.

  • A technikai sportok mindig is közel álltak hozzánk, ezért is döntöttünk úgy, hogy bővítjük a csapatot, és a kamion EB mellett több kategóriában is segítünk tehetséges fiatalokat. Levente a gokartban már bizonyított, erős bajnokságokban az élmezőnyben végzett, most feljebb léphetett. A kamion EB-n Kiss Norbert tavaly több futamot is nyert, idén is hasonló eredményeket várunk tőle, és a célunk az, hogy megnyerje a sorozatot – osztotta meg az idénnyel kapcsolatos célokat Révész Bálint, a cégcsoport tulajdonosa.

A kamion EB június 12-én a Hungaroringen rajtol. Az Forma-4-es olasz bajnokság első futamát a franciaországi Paul Ricard pályáján rendezik május 15-én.