Az előző futamajánlót követően ismét hozunk nektek egy adag régi F1-es versenyt, ami segíthet átvészelni az ingerszegény időszakot.

Most olyan helyszínekről igyekeztünk egy adagot összeválogatni nektek, amik jelenleg nem szerepelnek a királykategória idei versenynaptárában.

Akad néhány kivétel (Interlagos, Montreal és Silverstone), főleg az elmúlt néhány évből, de azokat is érdemes megnézni, mindegyikben akad egy-egy fordulat.

2000, 🇩🇪 Német Nagydíj, Hockenheimring

A régi Hockenheimring, de az ezredforduló autóival. Olyan átlagsebesség, amit ma már csak Monzában láthatunk. És nem mellesleg az időjárás is megkavarta a papírformát…

2001, 🇲🇾 Maláj Nagydíj, Sepang

Ez volt az első verseny, amit az F1 a publikum részére bocsátott az interneten, még az utolsó Maláj Nagydíj tiszteletére. A „monszun káosz” néven emlegetett futam volt, ami hírhedtté tette ezt a versenyhelyszínt.

2003, 🇧🇷 Brazil Nagydíj, Interlagos

Az utolsó alkalom, amikor a Brazil Nagydíj még a szezon elején volt. Az eső akkor káoszt okozott, hogy nem azt kiáltották ki győztesnek, aki a leggyorsabb volt. Ráadásul Alonso úgy lett harmadik, hogy épp a kórház felé tartott…

2004, 🇺🇸 USA Nagydíj, Indianapolis

„Ott van a pontocskánk!” – hangzott el Palik László szájából a mondat. Egy nap, amit a magyar motorsport rajongók nehezen felejtenek el. Persze nemzetközi szempontból nem ez volt a nap híre, hanem a Michelin gumik és az indianapolisi döntött kanyar kapcsolata.

2004, 🇫🇷 Francia Nagydíj, Magny-Cours

A Renault Trulli Monacói győzelme után a Renault nagyon készült hazai versenyére, Alonso a pole pozíciót is megszerezte. Azonban a 2004-es Ferrari Schumacherrel a volánnál addig szinte megállíthatatlannak bizonyult. Most is olyan dologgal készültek, amire senki sem számított…

2007, 🇯🇵 Japán Nagydíj, Fuji Speedway

A száguldó cirkusz 30 év elteltével tért vissza a szent hegy tövébe, nem is akárhogyan! A Toyota elcsaklizta a Honda tulajdonában álló Suzukától a Japán Nagydíj rendezési jogát. A McLarenek és Räikkönen közötti kiélezett bajnoki küzdelem a végéhez közeledett. A ’76-os körülmények viszont visszatértek a Fuji pályára, ezzel felborítva a papírformát.

2012, 🇲🇾 Maláj Nagydíj, Sepang

A McLaren és Red Bull által dominált időmérők után nem látszott úgy, hogy bárki más is a győzelemért küzdhet. Akkor azonban Sepangban megint eleredt az eső, és megjelent a színen egy fiatal mexikói…

2012, 🇨🇦 Kanadai Nagydíj, Montréal

A 2010-es évek elején mindig nagy hatással volt a versenyekre a gumikopás, ez a kanadai hőségben pedig fokozottan igaz volt. Az egy és két kiállás is benne volt a levegőben, addig pedig az év első hat versenyén hat különböző győztes született, a kiszámíthatatlanság tehát borítékolható volt. És jött a hetedik futam…

2013, 🇬🇧 Brit Nagydíj, Silverstone

A gumik voltak a főszerepben ennél a versenynél is. Az időmérőkön jól szereplő Mercedesek rendszerint eltűntek a mezőny sűrűjében az első néhány kört követően, egy magán teszt azonban megoldani látszott a problémákat. A Pirelli fejfájásai azonban még csak ezután kezdődtek…

2016, 🇲🇾 Maláj Nagydíj, Sepang

Daniel Ricciardo a csapat hibája miatt lett csak második a Monacói Nagydíjon, ám ígérkezett, még vissza fog térni a dobogó tetejére. Sőt, akkor megint elő fog kerülni a shoey is. Rosberg eközben némi előnnyel rendelkezett Hamiltonnal szemben a bajnokságban. Így érkezett a mezőny Malajziába, egy nagydíjra, amit 2000 óta először ismét a szezon végén rendeztek meg.

Reméljük ezzel is segítünk az unaloműzésben, mindenkinek kitartást! A Forma-1 archívumához való egy hónapos ingyenes hozzáférést itt lehet igénybe venni.