Tegnap este jelentették be, hogy Pierre Gasly veheti át Daniel Ricciardo helyét 2019-ben a Red Bullnál. A fiatal francia versenyzővel a Magyar Nagydíj hétvégéjén beszélgettünk, mikor még sejteni sem lehetett, hogy egyáltalán üresedés lesz a Red Bullnál.

Péntek este hétre kaptam időpont az interjúra, Pierre ugyan késett, de mentségére szóljon, hogy megbeszélésen volt a csapattal, érkezése után pedig készséggel állt rendelkezésemre.

- Hirdetés -

Még egy éve sincs, hogy a 22 éves versenyző debütált a Forma-1-ben, ráadásul elég hirtelen és váratlanul csöppent bele tavaly év végén. Így hát kíváncsi voltam rá, hogy mi volt az, amihez a legnehezebb volt hozzászoknia az F1 világában?

“Azt hiszem, talán az, hogy a korábbi években mindig győzelmekért és bajnoki címekért harcoltam (más szériákban) és ez is volt a cél. Most azonban, mivel megannyi tényező befolyásol az autó kapcsán, némileg más a feladat, amit el kell végezni, és ehhez hozzá kell szokni, másként kell értékelni a teljesítményed. Mások a célok, és nem egyszerű ehhez idomulni.” – mondta Pierre.

Pierre GaslyJövőre azonban a Red Bullnál talán már feljebb teheti a lécet magának és győzelmekért, de legalábbis dobogós helyekért küzdhet majd. Persze még elválik, hogyan szuperál majd a Honda motor a Red Bullban. Gasly mindenesetre már ismeri a japánok erőforrását.

Nagyot fordult Gasly élete az elmúlt másfél évben, hiszen épp Red Bullhoz igazolása a téma, pedig 2017 elején még igencsak dühös volt a francia, hiszen arra számított, hogy ülést kap a Toro Rossotól, de – ekkor még – megtartották Danyiil Kvjatot. Azonban ami késik, nem múlik: Malajziában debütálhatott.

“Természetesen ez volt a legjobb hír, amit eddigi életem során kaptam. Ez volt az álmom, ide akartam eljutni. Nagyon sokat dolgoztam ezért, sok különféle bajnokságban versenyeztem. Sok különféle autót megismertem, mire bekerültem a Forma-1-be. Csodálatos volt, hogy Malajziában végül debütálhattam. Ez fantasztikus.”

Ha csak egy dolgot változtathatnál az F1-ben, mi lenne az? Erre a kérdésre, még Toro Rosso versenyzőként nem meglepő a francia válasza, noha jelenleg talán némileg még Red Bullosként is számottevő kérdéskör…

“Egyformábbá tenném az autókat, hogy kiegyenlítettebb legyen a teljesítményük.” – felelte, és hát lássuk be, ez sokak kívánsága. A Mercedes és a Ferrari viszont aligha ért egyet…

“Túl nagy különbség a topcsapatok és a többiek között. Szerintem kellene is tenni valamit ennek az orvoslására. Jó lenne, ha kevésbé lenne kiszámítható, hogy mi lesz a végeredmény. Igazából az lenne a jó,

ha minden versenyhétvégén minden versenyzőnek meg lenne az esélye arra, hogy a dobogón végezzen.

Jelenleg erre csak a Mercedesnek, Ferrarinak és a Red Bullnak van esélye, ettől pedig egy kicsit kevésbé izgalmas a sport. Mi, többi csapat pedig csak a 6-7. helyekért küzdhetünk maximum. Jó lenne, ha egy kicsit közelebb lehetnénk egymáshoz.”

Pierre Gasly
Fotó: Kaiser Erika

A Liberty Media elmondása szerint épp arra törekszik, hogy a jövőbeli szabályok kiegyenlítettebb csatákat eredményezzen majd, és ne legyenek ekkorák a különbségek a csapatok között.

“Biztos vagyok benne, hogy megpróbálnak javítani ezen a helyzeten, hogy jobb legyen a show, hiszen mindenki azt szeretné, ha jó versenyeket láthatnánk, ezen pedig javít, ha közelebb vannak egymáshoz az autók. Igen, ez szerintem a jó irány.” – ért egyet Gasly.

Az egyik komoly változás az lesz, hogy a jelenlegieket új, a 18 hüvelykes kerekek váltják majd fel, mellyel kapcsolatban felemásak a vélemények.

“Igazából engem nem nagyon érdekel.” – mondta erre nevetve Gasly. “Ha ez segít abban, hogy közelebb legyenek egymáshoz az autók, akkor rendben van. Ez a legfontosabb.”

Elkanyarodván a Forma-1 jelenlegi helyzetétől, megkérdeztem Pierre-t, hogy melyik az az autó az F1 történelméből, melyet nagyon szívesen kipróbálna, és melyik versenypályán tenné ezt?

Pierre Gasly

“Azt hiszem, hogy Senna valamelyik autója, talán a McLaren…öhm… valamelyik, amelyikkel nyert (bajnokságot) és hogy hol… Áh, Monacóban, ott izgalmas lenne.”

Őszintén szólva meglepett, hogy nem egy francia versenyző autóját említette, de meg lehet érteni a választ.

Idén visszatért Franciaország a Forma-1-es versenynaptárba, azonban a korábbi alkalmakkal ellentétben ezúttal a Paul Ricardon rendezték a versenyt. Kapott is a helyszín hideget-meleget. De melyik a legjobb francia pálya Gasly szerint?

“Én nagyon sok francia pályán versenyeztem már, olyanokon is, amiket a legtöbb ember nem is nagyon ismer. De én speciel nagyon kedvelem Paul Ricardot, Magny-Cours is elég király, és hát persze Le Mans…”

Sokáig nem volt francia versenyző az F1-es mezőnyben, mostanra azonban három is van: Pierre Gasly, Romain Grosjean és Esteban Ocon.

Pierre Gasly

“Romainnal elég jól kijövök, Estebannal kicsit bonyolultabb a helyzet, de alapvetően mindenkivel elvagyok a paddockban.” – mondta Gasly visszafogottan, pedig úgy hírlik, hogy Oconnal egyáltalán nincsenek jóban.

S hogy melyik volt az első F1-es verseny, ami nyomot hagyott a kis Pierre-ben?

“Őőő… ha jól emlékszem… 2-3 éves lehettem, mikor elkezdtem nézni, de innen nem nagyon vannak emlékeim. Az első, amire emlékszem, az Magny-Cours, a Francia Nagydíj, 2003-ból, vagy 2004-ből. Az volt az első, amiről már valóban vannak emlékeim.”

Tehát biztosan egy Schumacher győzelem az első emléke, csak az nem egyértelmű, hogy Ralf-e, vagy Michael…

Sok versenysorozatban megfordult  Gasly a Forma-1 előtt, a Hungaroringen is járt többször is, így aztán mire az F1-be került a hazai közönség már jól ismerte őt. Most pedig elárulta, hogy kiket tartott eddigi karrierje során igazán kemény csapattársnak.

“Azt mondanám… Giovinazzi elég kemény volt. Alex Lynn is jó volt. Az évek során rendre elég erős csapattársaim voltak.” 

És vajon mi lett volna Gaslyből, ha nem F1-es versenyző? Mely tantárgyakat kedvelte a suliban?

“Mindig a Forma-1 volt a legfőbb célom, de nagyon szerettem a gazdaságtan és a pszichológia órákat.” – felelte és bevallom meg is lepett a válasszal.

Azt is elmondta még, hogy úgy látja, jók az esélyeik a Magyar Nagydíjra, miután pozitívan zárta a pénteket. Pontokat remélt, így aztán minden bizonnyal elégedetten távozott Magyarországról, hiszen végül a hatodik helyen ért célba, ezzel pedig 8 pontot gyűjtött. Gasly jelenleg 13. a bajnokságban.

- Hirdetés -