KezdőlapExtraInterjú Jackie Stewarttal: Szerinte nem helyes, ami a Red Bullnál folyik

Interjú Jackie Stewarttal: Szerinte nem helyes, ami a Red Bullnál folyik

-

Sir Jackie Stewarttal, a háromszoros Forma-1 bajnok legendával beszélgettünk Barcelonában, a Spanyol Nagydíj hétvégéjén.

A 78 éves „repülő skót” manapság is töretlen lendülettel látogat ki a versenyhétvégékre, sőt még mindig rengeteg dolga akad a versenypályán. A barcelonai hétvége csütörtökjén több interjút adott a legnagyobb külföldi tévétársaságoknak, sőt, élő bejelentkezése is akadt a paddockból.

A Racingline.hu-nak sikerült néhány aktuális kérdésről megszólaltatni az F1 legendáját, Jackie készséggel állt rendelkezésünkre.

Jackie, a Forma-1 legendájaként miként látod az idei bajnokságot? Eddig elég szorosnak tűnik a Mercedes és a Ferrari között, nem igaz?
Jackie Stewart: Üdítő érzés, hogy a Ferrari és a Red Bull is ott van az élen. Az első néhány verseny alapján úgy tűnik, a Ferrari még erősebb is tudott lenni a Mercedesnél. Azonban van egy olyan érzésem, hogy ez nem tart sokáig. Véleményem szerint a Mercedes nagyon erősen fog visszavágni. Nagyon sok pénzből gazdálkodhatnak és a technikai hátterük is nagyszerű. A Ferrarinak és a Red Bullnak nagyon nehéz dolga lesz, ha teljes szezonon keresztül tartani szeretnék a Mercedes szintjét.

„Ahhoz, hogy elsőként végezz, be kell érned a célba!”

Mit gondolsz a két nagy csapat finn versenyzőjéről, Kimiről és Vallteriről? Beleszólhatnak Sebastian és Lewis dolgába?
Jackie: Abszolút! Kimi a mezőny legtapasztaltabb versenyzője, emellett pedig nagyon gyors is. Különböző okok miatt a szezon eddigi részében egyikük sem tudott olyan sikeres lenni, amilyen lehetett volna. Vettel viszont az utóbbi évek egyik legjobb versenyzője, de a Ferrarinak szüksége lesz arra, hogy folyamatosan konstans teljesítményt nyújtson. Ahhoz, hogy elsőként végezz, be kell érned a célba. Műszaki hibák nem jöhetnek szóba.

Mindannyian láttuk, hogy mi történt Bakuban a két Red Bull között. Ha te lennél Ricciardo és Verstappen csapatfőnöke, jövőre is megtartanád őket egymás csapattársaként?
Jackie: Nem gondolom, hogy ez helyes dolog lenne. Csapatfőnökként elég bölcsnek kell lenned ahhoz, hogy belásd, mindkét autóval a lehető legtöbb világbajnoki pontot kell megszerezned. Mindkét versenyzőjük képes futamokat nyerni, de megint csak az előző mondatomat kell elővennem: ahhoz, hogy első légy, célba kell érned. Nem szabad összeütköznöd a csapattársaddal vagy bárki mással. Nem engedheted meg magadnak, hogy folyamatosan ütközésekbe keveredsz. Egyik nagy versenyző sem csinált hasonlókat. Sem Fangionak, sem Jim Clarknak, sem Alain Prostnak, sem jómagamnak nem volt ilyen problémája. Ha megnézzük, hogy hány balesetük volt ezeknek a pilótáknak, nagyon kis számot fogunk kapni. Természetesen ekkoriban még sokkal veszélyesebb volt a sport, így folyamatos veszélynek voltunk kitéve és nem lehetett annyira a határokat feszegetni, mint mostanság. Ugyanakkor a józan ész most is azt diktálja, hogy akkor leszel világbajnok, ha a lehető legtöbb pontot gyűjtöd. Most is meg tudom mondani, hogy hány alkalommal álltam dobogón, és az én szerelőim voltak a legjobbak a világon. Folyamatosan konzisztens munkát végeztek és olyan autót adtak számomra, amellyel végigmentem a futamon. Ha hibáztam, azzal az ő bónuszukat is elvettem és gazdaságilag gyengítettem a csapatot. Személy szerint én nem ellenzem a csapatutasítást. Nem értek egyet azzal, hogy „hagyjuk keményen versenyezni a pilótáinkat, ütközzenek össze, ez úgyis része a sportnak”. Ez nem képezi a sport részét, de vannak olyanok, akik túlságosan is meg akarják mutatni a foguk fehérjét. Óvatosnak kell lenni ezzel.

„Ebből a szempontból az autóversenyzés nem fair…”

Beszéljünk egy kicsit a brit fiatalokról, elég sok feltörekvő tehetség van ott a Forma-1 kapujában. Mit gondolsz, ki lehet a következő nagy brit F1-es versenyző? Lando Norris, esetleg George Russel?
Jackie: Ők ketten lehetnek a legjobbak, de nézzük meg például Hülkenberget vagy Sainzot, akik szintén nagyon tehetségesek. Sok időbe telik, amíg megfelelő tapasztalatot és olyan mentális képességet szerzel, hogy teljesíts egy versenyt. Mindezek mellett egy jó autóra is szükséged van… Először saját maguknak kell bebizonyítaniuk, hogy mire képesek, majd helyet kell keresniük valamelyik top istállónál. Mindig voltak tehetséges fiatalok, de közülük nem mindenki jutott el a sport csúcsára. Nagyon sok fiatal van, ezért nehéz megmondani, hogy a közeljövőben kik kerülhetnek a Forma-1-be. Mindezek mellett ez egy elképesztően drága sport, sokkal többe kerül mint a golf, a krikett, a foci vagy a kerékpárversenyzés. Egy feltörekvő versenyzőnek csillagászati összegeket kell kifizetnie a céljai elérése érdekében. Nehéz dolog, hogy egy megfelelően tehetséges versenyzőnek még pénze is legyen ahhoz, hogy bekerüljön a sportba és versenyezni tudjon. Ebből a szempontból az autóversenyzés nem fair, de együtt kell élnünk a ténnyel.