KezdőlapExtraLance Stroll interjú: Schumacherről, Massáról és a jövőjéről is beszélt

Lance Stroll interjú: Schumacherről, Massáról és a jövőjéről is beszélt

-

Lance Stroll többek között olasz Formula-4 és európai Formula-3 bajnok, ám mindezek ellenére is többen megkérdőjelezik a jelenlétét a Forma-1-ben. Az ifjú Lance 2017-ben debütált a száguldó cirkuszban, nyolcadik futamán pedig történelmet írt: Bakuban szerzett harmadik helyével minden idők legfiatalabb dobogós helyezést elérő versenyzőjének mondhatja magát.

A tavalyi szezont végül a bajnoki tabella tizenkettedik helyén zárta, mindössze három ponttal lemaradva akkori csapattársa, Felipe Massa mögött.

Lance, ez már a második szezonod a Forma-1-ben, miként tekintesz vissza a mögötted lévő időszakra?

Lance Stroll: Úgy gondolom, hogy túlszárnyaltam az elvárásaimat. Másfél év után már álltam a pódiumon, rajtoltam első sorból – hihetetlen pillanatok voltak ezek. Szereztem néhány jó pontot a tavalyi szezonban, főleg a szezon második fele sikerült nagyszerűen. Idén több problémával szembesültünk, szenvedünk az autóval, nehezen találjuk a tempót. Összességében azonban nem panaszkodhatok.

Meg is döntöttél már néhány rekordot, például te vagy a legfiatalabb első sorból rajtoló és a legfiatalabb dobogós helyezést elérő versenyző. Az első rajthelyes indulást egy éve érted el, éppen itt, Monzában. Ott van a kedvend pályáid között az olaszországi?

Stroll: Emiatt igen. Főleg, amikor esik – mondta nevetve.

Van bármi különleges dolog az esős pályán nyújtott nagyszerű képességeid mögött?

Stroll: Nem, nem hinném. Egyszerűen szeretek az esőben vezetni, jó móka. Szeretem a kihívásokat, emiatt is élek a versenyzésnek.


Lance StrollIdén egy újonc csapattárs mellett versenyzel, míg tavaly egy tapasztalt veterán volt az oldaladon. Mennyire különböző a csapatmunka Szergejjel?

Stroll: Vannak különbségek, de általánosságban véve ő is csak egy csapattárs. A legfontosabb, hogy folyamatosan jobb teljesítményre sarkaljuk egymást.

Volt néhány hír az utóbbi időben, amely szerint nem túl jó a kapcsolatod Felipe Massával. Beszélnél erről, esetleg van bármi, amit tisztázni szeretnél?

Stroll: Talán igen, eléggé rossz színben lettek feltűntetve a dolgok. Nem volt tökéletes a megfogalmazás. Szomorú vagyok amiatt, hogy ilyen irányba mentek a dolgok, mert tavaly jó kapcsolatunk volt az autón kívül is. Amit a korábbi nyilatkozatom alatt értettem az csupán annyi volt, hogy magamnak kell elvégeznem a munkám. Nem gondolom, hogy Felipe bármilyen módon is segített volna nekem – és ez nem feltétlenül rossz dolog, nem is hibáztatom ezért, tisztelem őt. A fejlesztések és a jó eredményeink nagy része a saját mérnökeimmel végzett munka gyümölcse volt, nem pedig Felipe érdeme.

Mi a fő ok, ami előidézte a Williams idei évben mutatott gyenge formáját?

Stroll: Nehéz megmondani, sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy erre válaszolhassak.

Korábban a Ferrari versenyzői akadémiájának tagja voltál.  Továbbra is vannak kapcsolataid az olaszokkal, vagy vége ennek az időszaknak?

Stroll: Jelen pillanatban nem állok kapcsolatban velük.

2021-ben nagy szabályváltozások jönnek a Forma-1-ben, te min változtatnál?

Stroll: Azt szeretném, hogy sokkal közelebb kerüljön egymáshoz a mezőny, és több csapatnak is lehetősége legyen arra, hogy a győzelemért harcolhasson.

 

Néhány éve még Alonsót és Räikkönent nézted egymás ellen a TV-ben, most pedig ellenük versenyzel a Forma-1-ben. Mennyire különleges érzés ez?

Stroll: Nagyon különleges, csodálatos! Gyerekként erről álmodtam, most pedig itt vagyok velük… Elképesztő.

Ki volt a gyerekkori hősöd?

Stroll: Schumacher. Ő volt az, akire igazán felnéztem.

Végül pedig térjünk rá a jövődre, más színekben láthatunk 2019-ben?

Stroll: Talán, talán… Jelenleg nem mondhatok sokkal többet, de talán igen.