Múlt héten adta át Székesfehérvárnak Cser-Palkovics András polgármesterrel a legújabb EON gyorstöltőt Jamniczky Zsolt, aki igazgatósági tag a cégnél. A jelen sikerein túl ugyanakkor minket az érdekelt leginkább, hogy miképp tervezik Magyarország további, és inkább kisebb településeit bevonni a rendszerbe.
Minek köszönhető az, hogy Székesfehérvár és az EON most ilyen látványosan együttműködik, hirtelen öt töltőállomás is lett a városban? Van ennek esetleg valami személyes indíttatása is vagy egyszerűen csak egy igényt elégítenek ki?
Én azt mondanám, hogy egy igényt elégít ki, de az is biztos, hogy Székesfehérvárral egy régmúltra visszatekintő együttműködésünk van. Fehérvár mindig is a legnyitottabb városok közé tartozott az innováció és a fenntarthatóság terén. Ez köszönhető a polgármester úrnak is, és hát, amikor az e-mobilitás Magyarországon elindult, elsők között kezdtünk el együttműködni a nyitottságnak köszönhetően. Tehát a nyitottság ott volt és az igény szintén mutatkozott, hiszen ha van egy városban 100 elektromos autó, akkor annak a 100 autónak biztosítani kell, azt, hogy tölthetőek legyenek.
Mi az üzenete az EON-nak a kisebb városok irányába? Tegyük fel, nagyvárosi szinten le van fedve Magyarország, de ha mondjuk, elmegyünk egy 2500-3000 fős településre, mi kell ahhoz, hogy az EON meggondolja, hogy oda telepítsen egy töltőállomást?
Ez ugyan olyan, mint egy benzinkút. A használatot, a töltésszámot kell nézni. Ma és a jövőben is a töltések körülbelül 70%-a otthon fog történni. Ez merőben más a mai, robbanómotoros közlekedéshez képest. Mindez azt jelenti, hogy egy ország akkor van lefedve, ha körülbelül 50 kilométeres sugarú körökben rendelkezésekre áll töltőállomás. Ezt kell tehát vizsgálni. Annak nincs sok értelme, ha olyan helyen van közterületi töltő, ahol 1-2 töltés van naponta.
Miképp mérik mindezt?
Kezdetleges módon mérjük jelenleg ezt. Ezek a töltők hálózatba kapcsolásra kerülnek, így online lehet ezeket figyelni. Azt is vizsgálni kell, földrajzilag hol vannak elektromos autók és ezek alapján kell töltőpontokat telepíteni. Fontos, hogy olyan helyre kell telepíteni, ahol egyébként is megállnak az emberek és időt töltenek: például sportcsarnokok, bevásárlóközpontok kiválóak erre. Ebben az évben több mint 100 db töltőállomást fogunk telepíteni az Aldi parkolóiba, mivel sok helyen jelen vannak, ezáltal az ország nagy részére kerülhetnek új töltőállomások.
A töltők sajátossága, hogy ezeknek az üzemeltetése sem olcsó mulatság. Ennek minden percben rendelkezésre kell állnia. Amikor ezt az üzleti modellt fejlesztjük, mindezeket figyelembe kell vennünk.