KezdőlapFormula 12024-ig maradna a Forma-1-ben Fernando Alonso

2024-ig maradna a Forma-1-ben Fernando Alonso

-

A visszatérése óta először beszélt a jövőjéről a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. A spanyol klasszis jelezte, készen áll hosszabbítani az Alpine gárdájával.

Egy hete jelentette be a francia istálló, hogy hosszabb távra magukhoz láncolták Esteban Ocont, aki így 2024-ig marad az ex-Renault csapatnál.

Ennek apropóján kérdezték Alonsotól, hogy ő mit fog csinálni 2024-ben.

„Itt leszek, az ő csapattársaként.” – kezdte a spanyol. „A visszatérésem az új szabályok miatt történt. Jövőre is visszatérhettem volna, de ezt egy évvel előre hoztam, hogy felkészülésnek használjam ezt az esztendőt.  Azért, hogy az összes apró porszemcsét ki tudjam szedni a gépezetből.”

Alonso azonban azzal tisztában van, hogy lehet, hogy már soha többé nem fogja gyarapítani a futamgyőzelmeinek a számát.

„Nem tűztem ki fix célokat magam elé. De minden egyes alkalommal, amikor leeresztem a sisakrostélyt, arra gondolok, hogy ez lehet az a vasárnap, amikor nyerek. Még most is, hogy tudom, hogy ez lehetetlen, ez a gondolkodásmódom. A Mercedes lesz a favorit a következő évben, ráadásul ott van nekik a jövőre nézve Hamilton és Russell.”