hétfő, január 17, 2022
KezdőlapFormula 130 év után búcsúzik a királykategóriától a német RTL

30 év után búcsúzik a királykategóriától a német RTL

-

A német RTL bejelentette, hogy nem újítják meg a szezon után a F1-es szerződésüket, és egyre több országból tűnik el a közvetítés szabadon foghatóan. Évek óta tart ez a folyamat, Hollandiában 2012 óta nincs ingyenesen foghatóként, Nagy-Britanniában is ezt kell megszokniuk a rajongóknak. Most Németországban is aggasztóvá vált ez a dolog.

Ez egy nagy korszak végét is jelenti az RTL-nél: 1991 óta az összes futamot adták élőben, Niki Laudával szakértőként és Kai Ebel boxutcai riporterként a csatorna egyértelműen színesítette a paddockot. Jörg Graf igazgató így beszélt az okokról:

“Megváltozott a televíziós jogok versenye, a piac olykor túlreagál, ami kívül esik azon ambiciózus és gazdaságilag is megalapozott kereteken, amit felállítunk.”

A jövőben az RTL a focira fog koncentrálni, hiszen náluk lesznek az Európa Liga és a nemzetközi meccsek jogai. Ez a döntés is mutatja, hogy milyen nehéz helyzetbe is került Németországban a Forma-1. Az RTL akkor szállt be, amikor Michael Schumacher is. Végigkövették a fénykorát, de látható volt az is, hogy miután kiszállt, folyamatosan csökkent a nézettség.

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek