back to top
KezdőlapFormula 1Kötelezően ott lesznek a 360 fokos kamerák az autókon jövőre

Kötelezően ott lesznek a 360 fokos kamerák az autókon jövőre

-

A 2018-as szezonban 360 fokos kamerák kerülnek majd a Forma-1-es autókra, kötvetlenül a Halo elé.

Az F1 új vezetősége már többször hangsúlyozta, hogy fontosnak tartják a nézői élmény fokozását, ennek érdekében pedig több változást is terveznek. Az egyik ilyen a 360 fokos kamerák bevezetése, melyet már többször is teszteltek. Jövőre azonban már kötelező elem lesz az autókon.

„Egy-egy 360 fokos kamera kerül majd a jövőévi autókra, melyek különféle perspektívákból mutatják majd a dolgokat.” – mondta a Force India technikai igazgatója, Andrew Green. „Közvetlenül a Halo előtt lesz. Nagyon látványos.”

A kamera pozíciója pedig lehetővé teszi, hogy baleset esetén a versenyző is látható legyen, Green szerint azonban ezek a felvételek aligha lesznek majd nyilvánosak.

A 360 fokos kamerák élő közvetítésével már kísérleteztek korábban, a Tata segítségével. A tesztek fontosak is voltak, és kihívást is jelentettek, mivel a nagy adatmennyiség némi késést okozhat élő közvetítés esetén.