back to top
KezdőlapFormula 1A 18 colos Pirellik bevezetése is csúszik egy évet!

A 18 colos Pirellik bevezetése is csúszik egy évet!

-

A koronavírus járvány miatt jócskán csúszik a 2020-as Forma-1-es szezon (ha lesz egyáltalán), így döntés született arról, hogy a 2021-re tervezett technikai szabályváltozásokat csak 2022-től vezetik majd be.

Most azonban az is kiderült, hogy a 18 colos gumik bevezetését is halasztják, így azok 2021-ben még nem fognak versenyezni.

Erről a Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola számolt be. Oka pedig az, hogy jövőre is maradnak az idei autók, így 2021-ben azok még a 13 colos gumik számára lesznek megfelelőek.

„A 18 colos gumik fejlesztésének közepén járunk.” – mondta Isola az Auto Motor und Sportnak. „Mivel a kasznit érintő szabályokat halasztották, jövőre is a 13 colos gumikkal folytatjuk. Napi kapcsolatban vagyunk az FIA-val és még továbbra is pontosítani kell, hogy mi a terv a jövőre nézve.”

Hozzátette azonban, hogy a 2020-as gumikon azért majd még fejlesztenének valamit 2021-re a tervek szerint, de nem biztos, hogy lesz erre lehetőségük.

„Ez csak azon múlik majd, hogy lesz-e lehetőségünk tesztelni. Főleg ha az év második felében még bajnokságot akarunk rendezni, akkor nem hiszem, hogy lesz rá idő.”

„Tesztelés nélkül nincs már lehetőség, mint a jelenlegi gumikkal folytatni.”