back to top
KezdőlapFormula 1A 800 dobogós Ferrari csak a régi riválisok mellett tud villogni

A 800 dobogós Ferrari csak a régi riválisok mellett tud villogni

-

Statisztikai mérföldkőhöz érkezett az Osztrák Nagydíjon a Ferrari, hiszen Charles Leclerc 2. helyezése a csapat fennállásának 800. dobogóját jelentette. Az örökranglista élén még évtizedekig nincs veszélyben a Scuderia helye, ám az utóbbi időben jóval komótosabb tempóban halmozta őket, mint a modernkor legjobbjai.

Mivel a Ferrari egyedüliként a kezdetek óta az F1 történetének megkerülhetetlen csapata – mindössze 27 futamot hagytak ki –, ráadásul az évek túlnyomó többségében a mezőny első harmadában harcolt, nincs abban semmi meglepő, hogy ők vezetik a sport dobogós örökranglistáját is. Előnyük ráadásul tetemes, hiszen a második legeredményesebb McLaren is még csak 494-nél jár, kettőjük között pedig csak nőtt az olló az utóbbi időben.

Önmagában tehát a 800. dobogó elérése nem sokat mond el a Ferrari jelenkori formájáról. A legutóbbi, 2008-as konstruktőri cím óta a mélypontot jelentő 2020-at leszámítva mindig az élcsapatok közé sorolhattuk őket, ám ahhoz ritkán kerültek közel, hogy újra felülhessenek a trónra. A Ferrari jelenkori formájának jó mérőszáma, ha azt vesszük szemügyre, mennyi időbe telt számukra elérni az előző százas mérföldköveket.

A Ferrari dobogóinak százas állomásai

Dobogó Verseny Eltelt futam
100. 1959 Német Nagydíj 81
200. 1975 Holland Nagydíj 177
300. 1985 Német Nagydíj 155
400. 1997 Japán Nagydíj 200
500. 2002 Magyar Nagydíj 80
600. 2007 Kínai Nagydíj 91
700. 2016 Orosz Nagydíj 155
800. 2023 Osztrák Nagydíj 149

Látható, hogy a Ferrari 700. dobogója a 2016-os Orosz Nagydíjra datálódott, az azóta eltelt 149 versenyhétvége pedig átlagosnak számít a csapat történelmében top3-as eredmények szempontjából. Volt négy olyan periódusa is, amikor ennél lassabban gyűlt össze a száz dobogó – az eddigi leghosszabb bajnoki ínség idején ez kereken kétszáz futamig tartott, vagyis átlagban minden második futamon szereztek egy dobogót –, de a sikerkorszak messze túltett a jelenlegin. A Michael Schumacher nevével fémjelzett időszakban bőven egy felett volt a versenyenkénti átlag. Érdekes, hogy az F1 első évtizedében is az ezredforduló környékének ütemében gyűjtötte a pódiumokat a Ferrari. Ebben segítette őket, hogy akkoriban egy csapat még kettőnél több autót is nevezhetett egy versenyre, és nem volt ritka, hogy egy istálló teljesen kisajátította a dobogót – a Ferrari például hétszer tett ilyet.

Ferrari, Raikkonen
Kimi Räikkönen „örül” a Ferrari 700. dobogójának 2016-ban Szocsiban – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A Ferrari jelenlegi formáját érdemes nemcsak korábbi önmagával, de jelenlegi riválisaival szemben is kontextusba helyezni. A 2009-es év, vagyis immár 15 szezon óta a Red Bull és a Mercedes (illetve tiszavirágéletű jogelődje, a Brawn GP) az összes bajnoki címet bezsebelte, saját domináns korszakaiknak köszönhetően pedig dobogószerzési hatékonyságuk is az egekbe szökött. Ha azt nézzük, hogy az egyes csapatok mennyi idő alatt halmozták fel legutóbbi 100 dobogójukat, akkor a Mercedes és a Red Bull könnyen rátromfolnak a Ferrarira, akik viszont messze beelőzik az előző évszázadbeli klasszikus riválisokat, a McLarent és a Williamst – a két brit csapat mélyrepülését jól mutatja, hogy a Ferrarihoz képest tíz, illetve húsz évvel többre volt szükségük legutóbbi 100 pódiumuk felhalmozásához.

Az előző száz dobogó óta eltelt idő

Csapat Összes dobogó 100 dobogóval ezelőtt
Verseny Eltelt futam
Mercedes 285 2019 Kínai Nagydíj 88
Red Bull 248 2017 Mexikói Nagydíj 114
Ferrari 800 2016 Orosz Nagydíj 149
McLaren 494 2006 Olasz Nagydíj 323
Williams 313 1996 San Marinó-i Nagydíj 502

Ezen az öt aktív istállón kívül még négy további ért el legalább száz dobogóig fennállása során: a Brabham 124-nél állt meg, a Benetton, a Lotus, és a Renault között viszont nehéz kibogozni az összefonódó identitásokat, hiszen utóbbi kettő több külön szálon is létezett, ráadásul hármuk története találkozik is a jelenleg már Alpine néven működő enstone-i csapatban. Ha ezeket szétszálaznánk és eltekintenénk a névváltásoktól, akkor a Team Enstone (bár jelenlegi otthonukba csak 1992-ben költöztek) a Tolemantől az Alpine-ig tartó történetében 195 dobogójával a hatodik lenne az örökranglistán.