KezdőlapFormula 1A belga sajtó is magáénak tudja Verstappent, Jos kiakadt

A belga sajtó is magáénak tudja Verstappent, Jos kiakadt

-

Jos Verstappen visszavágott azoknak a belga sajtóorgánumoknak, akik Maxet sajátjuknak érzik.

2021-ben a holland versenyző lett a világbajnok megtörve ezzel Lewis Hamilton uralmát. A 24 éves versenyzőt ugyanakkor nemcsak Hollandiában ünnepelték.

A Red Bull pilótája a Belgiumban található Hasseltben született. Édesanyja, Sophie Kumpen, aki anno nemzetközi gokartversenyző volt, belga származású. Apja révén Verstappen ugyanakkor holland is, így kettős állampolgárként élni napjait.

Ugyanakkor versenyzői karrierje Hollandiához köti, ugyanis anno úgy ítélték meg, hogy így jobban tud majd érvényesülni.

Sikere után azonban egy lap belgának titulálta 2021 világbajnokát. Josnak azonban ez nem tetszett.

„Bizonyos szempontból ez egy szép bók. Most mindenki akar egy darabot Maxből. Hihetetlenül jól kezeli a helyzetet, az autóban és azon kívül is. Megtudja őrizni a hidegvérét, így pedig önmaga marad. Megértem, hogy sokan büszkék rá. Néha viszont én is küszködök ezzel. A napokban egy belga lap szemében hirtelen Maxből is belga lett. Ezt egy kicsit kiábrándítónak találom. Évek óta versenyzik már, és néhány hónapja még alig írtak róla valamit Belgiumban. Most meg azt állítják, hogy ő is közéjük tartozik? Én ezt nem így látom.” – fejtette ki az idősebbik Verstappen a véleményét a holland De Telegraafnak.

Ugyan Jos is elismeri, hogy fia kettős állampolgár, ám a versenyengedélye és az apja miatt inkább Hollandiához tartozik.

„Mindenesetre Max is így érez. Ha Hollandia Belgium ellen játszik, akkor ő inkább az előbbinek szurkol.”