KezdőlapFormula 1A csapatok tehetnek róla, hogy SC mögött ért véget a monzai futam

A csapatok tehetnek róla, hogy SC mögött ért véget a monzai futam

-

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnök szerint a Forma-1-es csapatoknak nem kellene ujjal mutogatniuk az FIA-ra azért, ahogyan a legutóbbi Olasz Nagydíj véget ért.

Az F1 szurkolói, de a sportág számos prominens személyisége, köztük a Ferrari főnöke, Mattia Binotto is az FIA-t kritizálta, amiért a futamot egy elhúzódó biztonsági autós szakasszal fejezték be.

Seidl szerint azonban valójában nem az FIA a hibás.

„Végül is a versenyirányítás egyszerűen csak alkalmazta a létező szabályokat, és ez így helyes” – mondta a német RTL-nek.

„Azt hiszem, emlékeznünk kell arra, hogy az Abu Dhabiban történtek után az FIA, a Forma-1 és az érintett csapatok között rengeteg megbeszélés zajlott arról, hogyan lehetne megváltoztatni a szabályokat, hogy például soha ne érjen véget a verseny biztonsági autó alatt” – mondta Seidl.

„De bár az FIA és a Forma-1 tényleg mindannyiunkat sürgetett, hogy találjunk megoldásokat, ez rajtunk, csapatokon múlott. És nagyjából egy csapat sem értett egyet semmilyen változtatással, mert nem tudtunk megegyezni egy jobb, sport szempontból is fair megoldásról.”

„Ezért úgy gondolom, egyszerűen el kell fogadnunk, hogy sajnos előfordulhatnak ilyen helyzetek” – mondta a McLaren csapatfőnöke.

„Végül arra szavaztunk, hogy a szabályok maradjanak úgy, ahogy vannak – és amennyire emlékszem, minden egyes csapat így szavazott. Ezért gondolom, hogy le kell zárnunk a kérdést.”

Szerinted jól döntött az FIA a safety car kapcsán Monzában?

  • Igen, de változtatni kellene a szabályokon (50%, 51 Votes)
  • Igen, betartották a szabályokat (32%, 32 Votes)
  • Nem döntöttek jól (18%, 18 Votes)

Total Voters: 101

Betöltés ... Betöltés ...

A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff, akit különösen bántott Abu Dhabi Nagydíj esete, mert Lewis Hamilton nyolcadik bajnoki címét bukta vele, egyetért azzal, hogy az FIA egyszerűen csak megfelelően betartotta a szabályokat Monzában. Azonban szerinte a Forma-1-nek most már fontolóra kellene vennie egy szabálymódosítást.

„Össze kell dugnunk a fejünket a szezon végén, és meg kell vitatnunk az ilyen forgatókönyveket” – mondta az osztrák.

„Ha megváltoztatjuk ezt a szabályt, azonnal felemelem a kezem és megszavazom.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés