KezdőlapFormula 1A Ferrari egykori versenyzője Verstappen végső győzelmének örülne

A Ferrari egykori versenyzője Verstappen végső győzelmének örülne

-

Felipe Massa elmondta, jót tenne a sportágnak, ha idén Max Verstappen lenne a világbajnok.

A holland versenyző jelenleg vezeti a bajnokságot, ám a hétszeres világbajnok ott lohol a nyakában. Az előző futamon mindketten a kavicságyban végezték, ám a sprintkvalifikáció miatt a 23 éves pilóta nem üres kézzel távozott Monzából.

A Ferrari egykori versenyzője szoros csatákra és egy izgalmas bajnoki hajrára számít, ugyanakkor a sportág érdekében azt reméli, hogy idén más fejére kerül a „korona”:

„Remélem, hogy így lesz. Jót tenne a sportágnak, ha a változatosság kedvéért valaki más nyerné meg a bajnokságot. Mindketten megérdemlik, ám Max (Verstappen) fantasztikus munkát végez idén. Ahogy korábban mondtam, a versenyeken remekül teljesít és nem hibázik.” – nyilatkozta Massa a holland Motorsport.com-nak.

Ugyanakkor a brazil ex-versenyző elmondta, hogy a Mercedes brit pilótája „ismeri a szakma összes csínját-bínját”, így nem fogja egykönnyen megadni magát:

„Lewis (Hamilton) tudja mit kell tennie. Mindent a megfelelő módon irányít. Még az is lehet, hogy csak az utolsó kanyarban derül ki, ki lesz a győztes, úgy ahogy 2008-ban velünk is történt.”