back to top
KezdőlapFormula 1A Ferrari nem áll le az idei autó fejlesztésével

A Ferrari nem áll le az idei autó fejlesztésével

-

A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto nem érzi úgy, hogy a csapatának le kell állnia idén az autó fejlesztésével mivel a jövő évi erre fog épülni.

Nagy reményekkel vágott neki a 2019-es szezonnak a Scuderia Ferrari, ám a Mercedes év eleji dominanciája miatt elég messze vannak a bajnoki címtől, ráadásul még a csapatnak a futamgyőzelem se jött össze még idén. Sebastian Vettel 94 pontos hátrányban van a bajnok éllovas Lewis Hamilton mögött a negyedik helyen, míg csapat szinten az olaszok 150 egységgel vannak elmaradva a riválistól.

Binotto nemrégiben elmondta, hogy mivel 2020-ra nem változnak a szabályok, így nem sok haszna lenne ha leállnának az idei autó fejlesztésével. Legutóbb pedig az Autosport kérdezte meg az olasz szakembert, hogy hogyan tervezték elosztani a prioritást a 19\20-as autó és az új szabályok szerint épülő 2021-es autó fejlesztései között.

„Ez egy nehéz feladat. Először is, akármit is tudunk csinálni még ebben a szezonban az a következő évre kifizetődhet, így nem hiszem, hogy az év ezen szakaszán le kellene állnunk az idei autó fejlesztésével, mert átvihetjük ezeket a 2020-as ba is.” – felelte.

„Ugyanakkor viszont át kell szervezni magunkat úgy is, hogy a 2021-es autó tervezése is egyre nagyobb szerepet kapjon. A technikai részlegünkön vannak már ezért felelős embereink, és velük együtt kell megfontoltan felállítanunk a prioritásokat.” – tette hozzá.