KezdőlapFormula 1A Ferrari vétózta meg, hogy Toto Wolff legyen az F1 igazgatója!

A Ferrari vétózta meg, hogy Toto Wolff legyen az F1 igazgatója!

-

Mint kiderült, Chase Carey helyére nem Domenicali volt az egyetlen jelölt, ahogy pletykálták, Toto Wolff is lehetett volna az F1 első embere.

A Mercedes csapatfőnöke Vettellel egyetemben jó véleménnyel van a frissen kinevezett elnökről, de elárulta, akár ő is lehetne most az olasz helyében.

„Mindenki tudja, hogy volt néhány megbeszélésem Greg Maffei-vel, a Liberty vezérigazgatójával, de nem jutottunk tovább ennél. Nem mehetett volna tovább az ügy, a Ferrari nem örült volna neki.”

Az említett csapat vezére, Mattia Binotto nem is tagadta, hogy megvétózták Wolff kinevezését.

„A Ferrari egyik fontos vétójoga ebben az esetben is érvényes.” – erősítette meg az olasz.

„A Totót illető döntésünk nem személyes volt, szerintem ugyanolyan jól be tudta volna tölteni a szerepet, mint Stefano.”

„Nem tartottuk jónak, hogy olyan ember kerüljön ebbe a pozícióba, aki a mai F1-ben is tevékenyen részt vesz. Stefano egy semlegesebb személy, aki éveket töltött távol ettől a környezettől.”

„Christian Horner, de még Mattia Binotto sem lett volna jó jelölt.” – jegyezte meg nevetve.

Még Wolff is elismeri, hogy az éveket Lamborghininél töltő olasz szakember megfelelő választás volt.

„Egy profinak kell vezetnie a sportot, és Domenicali az. Jól ismeri az F1-et, a sport kerül majd előtérbe.”

Idén sok ötlet merült fel, hogyan lehetne feldobni a versenyeket, legutóbbi a fordított rajtrácsos versenyeké, de Hamilton szerint a Toszkán Nagydíj „sprintversenyei” is egy ilyen kísérletezés eredményei voltak.

„Szerintem ő majd megpróbálja visszaszorítani ezeket a mesterséges intézkedéseket, mert egyik részről megérti a nézői igényeket, másrészt meg tisztelője a tiszta sportnak.” – nyilatkozta az osztrák.

„Az egyensúlyt megtalálni nem egyszerű, de képes rá. Megpróbál majd minket lelassítani, de ez a játék része.”