back to top
KezdőlapFormula 1A Force India nem örül az új 2019-es szabályoknak

A Force India nem örül az új 2019-es szabályoknak

-

Andrew Green, a Force India technikai igazgatója elárulta, a csapat csalódottan vette tudomásul a 2019-es szabályváltozásokat, mert így mindössze egy év után új kasztnit kell építeniük.

A halo miatt a csapatoknak le kellett cserélniük 2017-es kasztnijukat, és nagyon úgy fest, hogy a 2019-ben érkező szabálymódosítások, pontosabban a maximális benzinmennyiség 105-ről 110 kg-ra emelése is új kasztnit igényel.

„Sajnos az üzemanyaggal kapcsolatban is változtattak az előírásokon” – magyarázta Green. „A Mercedes fel akarja használni az egész üzemanyag-mennyiséget, megmondták nekünk, így muszáj lesz átszabnunk az autót. Nagyon csalódást keltő eredmény, szerettük volna ezt elkerülni, de nem lehet.”

A kasztni ilyen mértékű módosítása körülbelül egymillió dollárjába fog kerülni a Force Indiának, ami jelentős többletkiadás egy kiscsapat szempontjából. A jövő évi autón egyébiránt már elkezdtek dolgozni a tervező- és fejlesztőmérnökök, néhány alkatrészt pedig már idén is kipróbálhatnak élesben.

„Már dolgozunk a következő autón, és odafigyelünk rá, vannak-e olyan területek és elemek a jövő évi autón, amiket már az idei autóra is felrakhatnánk” – folytatta Green. „De még nem adtuk fel a jelenlegi autónkat sem, még vannak fejlesztések a tarsolyunkban.”